Táblagépet kapott a műszerfalára már az új Subaru Legacy is

A Legacy régóta biztos pont a Subaru kínálatában, és egy ideig az lesz, ugyanis most jött ki a legújabb generációja. A vadonatúj fejlesztésű, mégis konzervatív formájú szedán 260 lóerős turbós boxermotort és táblagépméretű kijelzőt is kapott.

Ha a klasszikus értékekért szereted a japán autókat, akkor az új Legacy is tetszeni fog, hiszen a Subaru középkategóriás autója éppen olyan, mint eddig. Persze ez csak látszólag igaz, hiszen a most bemutatott hetedik generáció már a Subaru új padlólemezére épül, és minden eleme teljesen új, akár a karosszériát, akár a belső teret nézzük.

A formája nem fog ledöbbenteni, a Subarunál egy hagyományos vonalú szedánt terveztek, ami a márka rajongóinak valószínűleg kedvére lesz. Nagyobb figyelmet fordítottak a belső térre, ami már a képeken is jóval igényesebbnek tűnik. A legfeltűnőbb része a 11,6 colos, álló formátumú érintőkijelző, ahol osztott képernyőn több információt is lehet nézni egyszerre.

A technikára nem lehet panaszod, az alapmodell is 2,5 literes, 182 lóerős, benzines szívómotort kap, és már ezzel is nyolc és fél másodpercen belül gyorsul százra, de még izgalmasabb az új, 2,4 literes, turbós boxermotor, ami 260 lóerőre és 375 Nm nyomatékra képes, és 6,1 másodperc alatt gyorsítja fel a Subarut a százas tempóra.

A Legacy mégis csak kényelemre hangolt autó, ezért minden esetben széria a CVT váltó, de egyben Subaru is, ezért az állandó összkerékhajtás sem maradt ki belőle. Az újdonságot csendesebbnek és biztonságosabbnak is ígérik, de még várnunk kell, hogy kiderüljön, az európai kereskedésekben is kapható lesz-e.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon