Ha a kedvenc autóid között ott van a kilencvenes évekbeli 7-es sorozat, akkor le kell ülnöd, mielőtt megnézed ezt a példányt. Csak 255 kilométer van benne, és ennek megfelelően néz ki, egészen a legapróbb részletéig tökéletes.

Sokak szerint a BMW-nek nem lesz jobb autója, mint az 1994-ben bemutatott 7-es sorozat, és mindent megadnának, ha egyszer egy ilyen állapotú példány kerülne a kezeik közé. Az E38-ból is biztosan vannak a jövőnek megőrzött darabok, amiket évek óta garázsokban rejtegetnek, de olyan elképesztően újszerű, mint ez, nagyon kevés lehet.

1997-ben készült ez a BMW 740i, aminek a 4,4 literes V8-as motorja 286 lóerőre és 400 Nm nyomatékra képes, az ötfokozatú automata váltójával 7,4 másodperc alatt gyorsul százra, és 250 km/óra a végsebessége.

A legérdekesebb mégis inkább az, hogy csak 255 kilométer van benne, nem 255 ezer, hanem összesen kétszázötvenöt.

Az első tulajdonosa egy 1927-ben született német hölgy volt, aki ki tudja, miért, de nem használta az autót.

Csak az időszakos karbantartásra mentek el vele, a márkaszervizben a legutóbb 2006-ban járt, amikor 190 kilométer volt benne.

A jelenlegi gazdája a néhai néni örökösétől vásárolta meg, és abból a garázsból vitte el, ahová 1997-ben állították.

Nem kellett sokat nézni, hogy felismerje, micsoda kincsre bukkant. A BMW-n még az eredeti gumik vannak, de egy másik szett kereket is kapott hozzá, amit sosem használtak. A karosszéria sarkaiban még ott a gyári wax, és rozsdának vagy a legapróbb karcoknak semmi nyoma, a belső térnek új illata van.

Nem csoda, hogy tényleg egy kapszulában tartja.

Jelenleg a lengyelországi Komfort Trans garázsában várja a vevőket, az ára 290 ezer zlotyi, ami egy kicsivel több, mint 22 millió forintnak felel meg. Sok egy 23 éves autóért, de nem sok egy új 7-es BMW-ért, mert olyat bárki vehet, de ilyen újszerű állapotú E38-asa csak nagyon keveseknek lehet. Persze jó kérdés, hogy mernél-e használni egy ilyen csodát.

(Képek: Giełdę klasyków)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés