Ha valamit, akkor a Tesla belső terét szokták a leggyakrabban kritikával illetni, és ezen segített a bulgáriai Vilner Garage, ahol teljesen új kárpitozást kapott a Model 3, és ettől sokkal otthonosabb lett.

A bulgáriai Vilner Garage munkáját már többször méltattuk, például amikor egy gyönyörű E30-as BMW M3 került ki a műhelyükből, vagy amikor olyan belsőt szabtak egy Trabantnak, amihez foghatóról a keletnémet kisautó annak idején csak álmodhatott. Most egy ennél jóval modernebb autó, a Tesla Model 3 került ki tőlük.

Sokan azért kritizálják Elon Musk elektromos autóját, főleg akik egy prémiummárka modelljéből ülnek át, mert túlságosan puritánnak tartják a minimalista belső terét, és a választható színek és opciók listája is meglehetősen korlátozott.

A Vilner Garage szerint a Tesla belső terének minősége éppen csak átlagos, és ezen próbáltak most segíteni.

A garázsukból kikerült Model 3-hoz teljesen új kárpitozást készítettek, ahol ízlésesen variálták a finom barna bőrt a puha tapintású szürke szövettel,

ezzel az elektromos autóhoz illő belsőt készítettek. A munkájuk minden részletre kiterjedt a kormánykeréktől a szegélyeken át egészen a tetőkárpitozásig, amivel új stílust adtak a Teslának.

Ez is érdekelhet:

Így érdemes karácsonyra BMW M3-at tuningolni

A készítője szerint a Singer Porschék inspirálták.

Unalmas volt a Tesla Model 3 belseje, feldobták néhány színnel

Még aligha láttál ilyen kárpitot egy Teslában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában