Elon Musk újítása egyelőre nem váltotta meg a világot, a Model S-ben és Model X-ben bejelentett yoke kötelező felszerelésből felárért választható opcióvá vált.

A két nagyobb Tesla, a Model S és Model X ráncfelvarrásának legnagyobb érdekessége a fura űrhajókormány volt, amit addig legfeljebb tanulmányautókban láthattunk, nem pedig sorozatgyártásban. A kezelése finoman szólva is megszokást igényelt, az elején mégis csak ezzel lehetett választani a két típust.

Idén év elején aztán felár nélküli opcióként jelent meg a Tesla konfigurátorában a hagyományosan kerek formájú kormánykerék, mostanra pedig megfordult a dolog. Csak akkor kapsz fura kormányt a Model S-be és Model X-be, ha fizetsz érte, szériafelszerelés lett a kerek kormány, a yoke pedig feláras opcióvá vált, 94 ezer forintba kerül.

Persze nem mintha nagyon számítana a felára a Model S legalább 44 millió forintos árához képest,

hiszen a fényezés, a felnik, a kárpit és az önvezető funkciók is milliós tételnek számítanak, de úgy tűnik, hogy a kezdeti kritikákra válaszul az amerikai gyártó visszakozott, és inkább csak kuriózumként kínálja a fura kormányt, amivel egyébként rekordnak beillő időt is lehetett autózni a Nürburgringen, csak parkolni ne kelljen vele.

A Lexus alaposabb volt

Elon Musk ezzel nem találta fel újra a kormánykereket, legalábbis nem sok gyártó követte a példáját. Az egyetlen a Toyota és a Lexus, amely hasonló kormánnyal mutatta be elektromos autóját, a bZ4X-et és az RZ-t. A japánok a Teslával szemben változó áttételt használnak, amivel természetesebb élmény vezetni, de még finomítják a rendszert, csak 2025-ben vezetik majd be.

Ez is érdekelhet:

Már nem kötelező szarvkormánnyal rendelni a Tesla Model S-t

Lehet, hogy annyira mégsem volt jó ötlet a Tesla űrhajókormánya?

A Tesla szarvkormányával manőverezni kész katasztrófa

Az érintőképernyős irányváltó csak tovább rontja a helyzetet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Rossz, amikor elmozdul a rakomány, még rosszabb, ha 33 tonnás

Gyönyörű minimalista Paganit alkottak a fiatal dizájnerek

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés