Csak egy pár nappal azután, hogy a Tesla bejelentette a Model Y új belépőváltozatát, máris kiderült a Standard kivitel magyarországi ára, és az is, hogy a felszereltsége nem is annyira fapados.

Már eddig is jó áron adta autóit a Tesla, amit az is mutat, hogy a Model Y a legkeresettebb elektromos autók közé tartozik a világ több táján, így az európai piacon is, és ez most még inkább igaz lehet, miután megérkezett az új belépőváltozata. A Standard kivitel esetén meg kell elégednünk valamivel szerényebb felszereltséggel, de ezzel együtt még teljesen élhető marad az autó, miközben jobb áron tudja adni a Tesla.

Kiderült például, hogy az alapfelszereltség része marad, hogy a távolból is hozzáférhetünk az autóhoz az okostelefonos alkalmazással, kulcsként használhatjuk a telefont, és rögzítheti az autó körüli eseményeket a fedélzeti kamera. De ami talán a legfontosabb, hogy az európai piacon

a szériafelszereltség része, az Autopilot, a Model Y pedig hardveresen készen áll majd a felügyelt önvezető autózásra.
Közben a Model Y a Standard kivitelben is egy rendkívül tágas és praktikus autó maradt,

tartós textilkárpittal, nagy pakolórekeszekkel, és öt ülés mögött 835 literes csomagtérrel, ami a hátsó támlák ledöntésével 2118 literesre bővíthető. A Standard kivitel a Model Y eddigi leghatékonyabb változata is egyben, hiszen az európai mérés szerinti fogyasztása 13,1 kWh/100 km, ami 534 kilométeres hatótávnak felel meg.

Most azt is megtudtuk, hogy mennyibe kerül a Model Y legolcsóbb változata, ha magyarországi piacra rendeljük. A Standard kivitel ára 16 699 900 forint, ami nemcsak a 20,5 millió forintba kerülő Long Range változatnál jóval olcsóbb, hanem az elektromos autók piacán is jó ajánlatnak számít. Jó tudni, hogy az európai utakra a Tesla berlini gyárából érkeznek a Model Y-ok, az első példányokat novemberben veheti át, aki korán rendel.

Itt tudhatsz meg többet róla:

Bemutatkozott a „fapados” Tesla, ami olcsóbb lehet a Model 3-nál is

A Teslánál egy ideje beszéltek egy olcsó alapmodellről, ez lenne az.

Ez is érdekelhet:

Európába érkezett az alaposan megújult Tesla Model Y

A világ egyik legnépszerűbb autója, és nem csak az elektromos autók közt.

Sosem volt ekkora hatótávja a Tesla Model 3-nak, mint most

Minden idők leghatékonyabb Teslája lett az új változat, amit elég jó áron adnak.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés