Megérkezett az európai, és ezzel együtt a magyarországi piacra a Model 3 legújabb változata, a nagyobb akkumulátoros, hátsókerék-meghajtású kivitel, ami minden idők leghatékonyabb Teslája lett.

Még csak egy éve, hogy alaposan megújult a Tesla kisebbik szedánja, máris itt a Model 3 új változata. Fél évvel az átfésült Performance után megérkezett a hátsókerék-hajtású Long Range, amely a Standard Range és az összkerékhajtású Long Range modellek mellé csatlakozik a kínálatba. A gyártó szerint az új modell nemcsak minden idők leghatékonyabb Teslája, de egyben a leghatékonyabb elektromos autó, amely jelenleg elérhető Európában.

Személetes példával mutatja meg a Tesla, hogy mennyire keveset fogyaszt a Model 3 új változata. Azt mondják, hogy a hátsókerék-hajtású Long Range

annyi energiával képes megtenni egy kilométert, amely egy fagyasztott készétel felmelegítéséhez szükséges egy mikrohullámú sütőben.

Úgy jött ki ez az érték, hogy egy 700 wattos sütő egy kicsivel több, mint 10 perc alatt 125 wattórát fogyaszt, és épp ennyivel megy el egy kilométert a Tesla.

Az új Model 3 Long Range átlagos fogyasztása tehát 12,5 kWh száz kilométeren, ami 702 kilométeres hatótávot jelent.

Jóval többet, mint a szintén hátsókerekes Standard Range 554 kilométeres értéke, és egy kicsivel annál a 678 kilométernél is több, amit az összkerekes Long Range egy töltéssel képes megtenni. A töltés pedig továbbra sem jelent gondot a több mint 10 ezer európai Tesla Supercharger állomás egyikénél.

A hátsókerék-hajtású Long Range már rendelhető Magyarországon is, 18 879 900 forinttól indul az ára, míg a Standard Range változat még kedvezőbben, 16 669 900 forinttól érhető el. Összehasonlításképpen a 610 kilométeres hatótávra képes Volkswagen ID.7 Pro ára 23,6 millió, míg az 591 kilométeres hatótávú BMW i4 Gran Coupé ára 21,5 millió forinttól indul, az 570 kilométeres hatótávjával a BYD Seal pedig 18,1 millió forintba kerül.

Ez is érdekelhet:

Alaposan megújult a Tesla Model 3, hogy mindennél jobb legyen

Nemcsak elektromos autónak, hanem autónak is még jobb lett.

Három és fél évi fizetésből vehet Tesla Model 3-at egy medián magyar

Luxemburgban tíz hónapot, Magyarországon három és fél évet kell dolgozni a legnépszerűbb elektromos autóért.

Villámgyors Performance változatban is itt a megújult Tesla Model 3

Szupersportautókhoz mérhető gyorsulásra képes a legkisebb Tesla új változata.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában