Szupersportautókhoz mérhető gyorsulásra képes a legkisebb Tesla, a Model 3 megújult kiadásának Performance változata.

Már 2023-ban bemutatta a Tesla a Model 3 ráncfelvarrott kiadását, ami nemcsak szűkebbre szabott fényszórókat és új hátsó lámpákat hozott, de a belső terét is átalakították, a változásokat ebben a cikkünkben olvashatod el. A kínálata eddig a hátsókerék-hajtású alapmodellből és az összkerekes Long Range változatból állt, de most végre a csúcsmodell is megújult.

A Performance változatot eddig aligha különböztetted meg a többitől, de a Teslánál ezúttal tettek róla, hogy azonnal felismerd a legerősebb Model 3-at.

A csúcsmodell eltérő első és hátsó lökhárítót kapott, hátul diffúzorral és szénszálas anyagból készült légterelővel, a látványos mintájú 20 colos kerekek pedig szériafelszerelésként járnak.

Nem mintha az összkerekes Long Range változat 4,4 másodperces gyorsulása ne lett volna bőven elegendő, de aki többre vágyik a 200 km/órás végsebességnél, annak itt az új Performance, amelynek két motorja a Tesla közleménye szerint több mint 460 lóerőre képes.

A legizmosabb Model 3 ezzel 3,1 másodperc alatt rajtol százra, és egészen 262 km/óráig tart a száguldás.
Persze nem csak egyenesben tud gyors lenni az új Model 3 Performance.

A Tesla mérnökei áthangolták a futóművet, hogy jobb legyen az útfekvés a kanyarokban, a piros féknyergek nagyobb teljesítményű fékrendszert rejtenek, és újdonság az adaptív lengéscsillapítás, amiből a továbbfejlesztett Track módban lehet kihozni a legtöbbet.

Szellőztethető sportülések és szénszálas anyagból készült betétek különböztetik meg a Performance belső terét a többi Model 3-tól
A Performance változat 528 kilométeres hatótávja nem sokkal kisebb az alapmodellénél, ami 554 kilométert megy el egy feltöltéssel,

de akinek a teljesítmény és a hatótáv egyformán számít, jobban járhat a 678 kilométerre képes Long Range változattal. A kerékméreten persze sok múlik, az a változat 18-asokon tudja ezt a számot, 19-es keréken már csak 629 kilométert.

A Tesla rögtön elérhetővé tette az új csúcsmodellt a konfigurátorában, és míg a Model 3 alapváltozata 17 millió forintba kerül, a Long Range ára pedig 20,5 milliótól indul,

nem is hangzik soknak a 22 369 900 forintos alapár egy ennyire erős és gyors sportlimuzinért,

ennél kevesebbért már csak a BYD Seal kínálja az elektromos lóerőket.

Ez is érdekelhet:

Új modellváltozat növelte a Tesla Model Y hatótávját

600 kilométeres hatótáv már elég jól hangzik?

Elon Musk egy egészen hihetetlen számmal lengette be újra a Tesla Roadstert

Musk szerint fele annyi idő alatt gyorsulna nulláról százra, mint korábban ígérte, pedig az sem volt semmi.

Alaposan megújult a Tesla Model 3, hogy mindennél jobb legyen

Nemcsak elektromos autónak, hanem autónak is még jobb lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában