Újra bejelentette a régóta várt Tesla Roadster bemutatóját Elon Musk, és néhány hangzatos dolgot is mondott mellé. Szerinte már jövőre gyártásba kerül az elektromos szuperautó, de ezt egy párszor már megígérte, és eddig még nem lett belőle semmi.

Elon Musk autómárkája az utóbbi időben a Cybertruck bevezetésével volt elfoglalva, és bár nemsokára érkezik a Model Y ráncfelvarrott kiadása, a Tesla következő nagy dobása a Roadster sorozatgyártása lesz. Az elektromos szupersportautó prototípusát már hét éve, 2017-ben bemutatták, és 2020-ban került volna gyártásba, de ezt azóta is csak halogatják. Szerencsére a formája egy kicsit sem avult el azóta.

Elon Musk előbb két évvel, majd még egy évvel tolta ki a bevezetés dátumát, 2023-ban pedig ismét egy évvel elhalasztotta a Roadster megjelenését. Most, hogy a Cybertruck gyártása, úgy tűnik, beindult, ismét ideje volt beszélni a sportautójáról, és Elon Musk a tőle megszokott módon néhány egészen hihetetlennek hangzó kijelentést tett az X-en.

Musk szerint az új Tesla Roadster kevesebb, mint egy másodperc alatt képes lesz nulláról százra gyorsulni,

ami ahhoz képest is elképesztő, hogy korábban 1,9 másodpercet ígért, azt azonban néhány elektromos szuperautó, mint a Rimac Nevera vagy a Pininfarina Battista, már most teljesíteni tudja. Musk szerint ráadásul a gyorsulása lesz a legkevésbé érdekes benne.

Azt is mondja Elon Musk, hogy nem lesz még egy olyan autó, mint a Roadster, már ha egyáltalán autónak lehet majd nevezni ezt a járművet, amivel arra utalhat, hogy a szédítő gyorsulását lehetővé tevő rendszert a SpaceX-szel közösen fejlesztik. A bemutatója 2024 végén várható, és bár a Cybertruck premierje is emlékezetes volt, Musk szerint a Roadsteré minden idők leglenyűgözőbb autóbemutatója lesz. A gyártása szerinte 2025-ben kezdődhet, de erre azért ne vegyél mérget.

Ez is érdekelhet:

Hihetetlenül gyors a Pininfarina Battista

Minden eddigi elektromos szupersportautónál is gyorsabb a Pininfarina Battista, ami döbbenetes számaival egészen új szintre emeli a gyártók közötti versengést.

Európában is leleplezték az MG elektromos roadsterét

A Cybersterrel tér vissza a roadsterek közé az MG.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában