A neve furcsa, de ezt leszámítva nem sok kivetnivalót lehet találni a törökök nemzeti elektromos autójában, a paraméterei legalábbis ígéretesek. A Togg nemcsak hazájában, de Európa felénk eső részén is kapható lesz 2024-től.

A török elnök még 2017-ben jelentette be a nemzeti autóprojektet, majd 2019-ben leplezték le a Togg névre keresztelt márka első prototípusait. Az eltelt idő alatt a sorozatgyártásra készítették fel az első modellt, és most az első képei mellé elárulták, mire képes a T10X névre keresztelt elektromos szabadidő-autójuk.

A T10X nemcsak a méretével, de a paramétereivel is olyan elektromos crossoverek riválisa lenne, mint a Škoda Enyaq iV és a Volkswagen ID.4. Az alapmodelljében a hátsó kerekeket egy 218 lóerős elektromotor hajtja, az 52,4 kilowattórás akkumulátorral

mindössze 314 kilométer a hatótávja az Európában is elfogadott WLTP mérés szerint.
Nem sok, mondhatnád, de a Standard Range mellett kapható lesz Long Range változatban is,

88,5 kilowattórás akkumulátorral, amivel már 523 kilométer a hatótávja. Az akkut tölteni váltóáramon 22 kilowattal, egyenáramon 180 kilowattal lehet, később pedig kétmotoros, összkerékhajtású, több mint 400 lóerős változatot is gyártásba adnának.

A Togg formája egyáltalán nem megosztó, a dizájn a Pininfarina stúdióban készült,

míg a naprakész belső tér képernyőkkel van tele. A műszereket 12,3 colos képernyő mutatja, mellé pedig egy 29 colos szélesvásznú érintőkijelző került, amit akár az utas is kezelhet. Még a klímát is egy külön érintőképernyőről lehet vezérelni.

A törökök bíznak benne, hogy az Euro NCAP-nál ötcsillagos lesz a T10X töréstesztje. A forgalmazása nemsokára indul Törökországban, az ára 950 ezer török líráról indul, ami 19 millió forintnak felel meg – nem kevés. 2024-ben Európa nyugati felén is árulnák az autót, később pedig egy elektromos szedánt és egy kupéformájú modellt is gyártásba adnának.

Ez is érdekelhet:

Bemutatták a törökök nemzeti elektromos autóját

A nagyratörő tervekből két év múlva lehet valami.

Volvo is lesz ebből a kínai elektromos autóból

Kínai emblémával hamarabb ismerhetjük meg a Volvo következő nagy dobását.

Hihetetlen, de máris zakatol az új Moszkvics 3 gyártása

Orosz autó gyártása még nem indult ilyen gyorsan, de persze van benne egy trükk.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés