Masszív korszak ért véget az 1979 óta sorra kerülő legendás versenyen.

Kategóriájában a Honda-motoros Ricky Brabec nyerte a Dakar-ralit, ezzel pedig ő lett az első amerikai, aki győzedelmeskedett a legendás versenyen:

Monster Energy Honda on Twitter

Monster Energy Honda Team has triumphed in the 2020 Dakar Rally! With the victory, @rickyB357 (Hesperia, California, USA) becomes the first ever American rider to clinch the @dakar ✊?? ??⤵ https://t.co/daLIRiuaOk #Dakar2020

A 28 éves versenyző sikere azt is jelenti, hogy a Honda 1989 után győzedelmeskedett a Dakaron, valamint azt is, hogy véget ért egy elég masszív korszak, ugyanis

megszakadt a KTM egészen félelmetes sorozata, amely 2001-től egészen mostanáig minden egyes Dakart megnyert.

Az első szaúdi Dakaron öt kategóriában, autóval, kamionnal, motorkerékpárral, quaddal, valamint az első alkalommal külön géposztályba sorolt, négykerék-meghajtású buggykkal mérték össze tudásukat az indulók, akiknek 12 nap alatt 5000 kilométer gyorsasági szakaszt, összesen 7500 kilométeres távot kellett megtenniük Dzsiddából rajtolva, és a Rijádtól 40 kilométeres távolságra lévő, építés alatt álló szórakoztató-, sport- és rendezvényközpontba, Kiddijába érkezve. (MTI)

(Fotó: Monster Energy Honda)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés