Kétségkívül a C-HR a Toyota legdivatosabb modellje, a kompakt méretű crossover a formáján kívül azzal hódított, hogy hibridként is kapható volt. Mostantól már csak hibrid lesz belőle, egy újabb, erősebb változattal együtt.

Nem volt szüksége a ráncfelvarrásra, de a Toyota naptárjában mostanra volt bejegyezve a C-HR megújítása, ezért a japán gyártó mégis átdolgozta a divatos crossovert. A sikeres formájához nem nyúltak, csak a fényszórókat, a hátsó lámpákat és a lökhárítókat dolgozták át, új színben is választható az autó. Fontosabb, ami a lemezek alatt történt.

Jövőre a Toyota már csak hibridet kínál a típusból, az 1,2 literes benzines alapmodell és a hozzá választható összkerékhajtás is búcsúzik. A Priusból ismerős 1,8 literes, 122 lóerős hibrid mellé azonban

érkezik egy újabb, erősebb benzin-elektromos változat, a kétliteres, 184 lóerős, amit a Corollában láttunk először.

Lesz egy fontos változás az utastérben is, a C-HR kapja meg az elsők között a Toyota megújult infotainment rendszerét, amivel nagy tartozását törleszti a japán márka. Az érintőképernyős rendszeren mostantól elérhető lesz az Android Auto és Apple CarPlay okostelefon-tükrözés, és a gyári navigáció is online frissül majd a legújabb térképekkel.

Ez is érdekelhet:

Ha a hidrogén a jövő, akkor vezettük a jövő autóját

Elektromotor hajtja, és három perc feltölteni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés