Szabadidős stílusú Adventure változattal bővült a japán márka SUV-jének kínálata, és a Toyota ezzel együtt a RAV4 többi kivitelét is felfrissítette.

2018-ban mutatták be a RAV4 jelenlegi generációját, ezért a feszes japán ütemezés szerint már itt volt az ideje az első nagyobb ráncfelvarrásnak. A Toyota nem egyszerűen új külsővel mutatta be az autót, hanem egy újabb változatot is készített belőle: az Adventure kivitel kívül és belül is terepjárósabb stílusú.

A legfeltűnőbb a nagyobb hűtőmaszk, ami immár az emblémát is hordja,

de újak a lökhárítók, a fényezetlen fekete kerékjáratok és a 19 colos mattszürke könnyűfém kerekek, még ez az Urban Khaki szín is mostantól rendelhető. Nemcsak az Adventure, hanem minden RAV4 új LED-es fényszórókat és ködlámpákat kapott.

Az Adventure változatban narancssárga cérnával varrott műbőrüléseket találunk, és ha már frissítettek rajta, akkor a RAV4 minden változatán javítottak: az utastér világítását LED-re, az USB-csatlakozókat C-típusúra cserélték. A jövőre érkező Adventure csak a hibrid rendszerrel és összkerékhajtással rendelhető.

Ez is érdekelhet:

A hibrid Toyota RAV4 agyonveri a benzinest – teszt

Nem rossz kocsi a benzines Toyota SUV. Csak hát ott a benzines-elektromos változat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ötmillió eurós Ferrari a magyar autófotós lencséjén keresztül

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni