Éppen az ezer lóerős elektromos autók korát éljük, amik lehetetlenül gyorsan képesek sprintelni, de a dízelmotorban is akadnak még tartalékok, amit ez a szénné épített 1-es BMW is bizonyít.

Sokan úgy gondolják, hogy az ilyesminek traktorban, kamionban vagy mozdonyban a helye, de azért szép show-t csinál a legkisebb BMW-ben is a sorhatos turbódízel motor. A blokk egy 335d-ből érkezett, a váltót pedig egy X6-osból emelték ki.

Építői bevallása szerint a hajtás 75%-a teljesen gyári BMW-komponensekből áll össze.

1020 lóerőt és 1650 Nm nyomatékot sajtoltak ki a háromliteres hathengeresből, amivel így a korábbi 118d őrületes 1,87 másodperc alatt gyorsul 100-ra, és további kevesebb mint 3 másodperc alatt már 200 km/órával száguld.

Ez is érdekelhet:

Az egyik utolsó bajor mohikán: BMW 2-es Coupé-teszt

A BMW fenntart egy alternatív valóságot azoknak, akiknek a BMW még ma is sportos, elegáns, vezetési élmény köré épült kis kétajtósokat jelent.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.