Így igencsak kellemetlen lesz ez az idény Vettel és a Ferrari számára.

Sebastian Vettel nem hosszabbította meg 2020-ban lejáró szerződését a Ferrarival – ha a pletykák igazak, méltánytalan ajánlatokat kapott az olaszoktól –, vagyis a négyszeres világbajnok az idény végén elhagyja a maranellóiakat, a július 5-én rajtoló szezont természetesen még végigcsinálja velük.

Úgy tűnik azonban, hogy a csapata megorrolhatott a németre és most bosszút is áll rajta, olasz sajtóhírek ugyanis arról szólnak, hogy Vettel nem vehet részt a Ferrari felkészülésén. Mattia Binotto csapatfőnök erről úgy nyilatkozott a La Stampának, hogy beszélt a némettel Charles Leclerc fioranói tesztjéről – ennyit és semmi többet nem mond az olasz.

Motorsport-total.com szerint viszont ez nem azért van, mert Vettel nem hosszabbított, hanem azért, mert Leclerc-rel ellentétben a német nem volt hajlandó engedni a fizetéséből (a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági helyzetben) – hozzátennénk, hogy úgy tudni, Vettel azért nem akart engedni, hogy saját maga jótékonykodhasson.

A Ferrari azért drukkol, hogy Vettel a Mercedeshez igazoljon

A maranellóiak örülnének neki, igazán örülnének.

(Forrás: gpblog.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.