Még jobban sajnáljuk, hogy nem jut el az európai kereskedésekbe a legújabb Lexus IS, mert a most bemutatott csúcsmodellje ötliteres V8-as szívómotort kapott.

A Lexus középkategóriás szedánjának előző generációjából készült az IS F, amiben egy 5 literes V8-as motor 423 lóerővel és 505 Nm nyomatékkal hajtotta a hátsó kerekeket.

A 2013-tól gyártott harmadik szériának sosem volt igazán sportos változata, a nemrég bemutatott, erősen felfrissített modellből azonban most kihozott egyet a Lexus.

aminek fenntartják az IS F nevet. Persze már az IS 500 sem nevezhető gyengének, hiszen a downsizing korában nem négy-, és nem is hathengeres motort kapott, hanem a legerősebb Lexusokból ismert 5 literes V8-ast.

Az IS 500 csak 65 kilogrammal lett nehezebb, mint az eddigi csúcsmodell, a hathengeres IS 350, ezért egy kicsivel több, mint 4,5 másodperc szükséges a százas tempó eléréséhez.

A Lexus nem egyszerűen egy jóval nagyobb motort pakolt az IS-be,

hanem adaptív futóművel és Torsen részlegesen önzáró differenciállal szerelte fel, új a kipufogórendszer az oldalanként dupla végekkel, és a 19 colos Enkei könnyűfém kerekek mögé is erősebb fékrendszer került. Az IS 500 ezzel felveheti a versenyt a hasonló teljesítményű BMW M3-mal is.

A motorházfedelét öt centivel meg kellett emelni, hogy elférjen a V8-as motor, és a gépháztető domborítása az IS 500 kinézetének is jót tett. Sportosabbra szabták a lökhárítókat, a krómozott elemeket feketére cserélték, hátulra légterelőt és diffúzort tettek. Sajnos a Lexus egyáltalán nem hozza az IS-t az európai piacra, így a V8-as modellt is csak távolról csodálhatjuk.

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.