Valtteri Bottas eladja a Mercedes-AMG GT-jét, és ezt sokan máris üzenetnek veszik, pedig lehet, hogy egyszerűen csak nincs rá szüksége.

A Twitteren írta meg Valtteri Bottas, hogy eladja a Mercedes-AMG GT-jét. A finn rendszámos GT S-t 2018-ban gyártották, és az eltelt évek alatt csak 16 ezer kilométer került bele, tehát szinte újnak számít. A 4 literes biturbó V8-as motor ebben a változatban 523 lóerőre képes, amivel 3,8 másodperc alatt gyorsul nulláról százra.

Sokan máris mögöttes tartalmat látnak abban, hogy Bottas meghirdette az autót,

és a Twitteren nagyot mennek a szellemes kommentek is, mint az, amiben megkérdezik George Russelt, nem érdekli-e az autó. Pedig egy hirdetés még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Bottas már kifelé tart a csapatból, lehet, hogy egy újabb modell mellett nincs rá szüksége.

Russelt egyébként sem érdekli, mert már neki is van egy:

Mindenesetre a vevője olyan AMG GT-t szerezhet meg, aminek a Mercedes F1-es pilótája volt az első tulajdonosa, és ez magyarázza meg, hogy az újonnan 230 ezer eurós autóért jelenleg 190 ezer eurót kérnek. Az új tulajnak Bottas személyesen adja át az autót, és meg is hívja egy közös gokartozásra a saját pályáján.

(Képek: Valtteri Bottas/Twitter)

Ez is érdekelhet:

Dobsz egy hátast Daniel Ricciardo 118 milliós céges autójától

Új munkaadója hozzávágott egy szuperautót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Betiltják a bérelhető elektromos rollereket Firenzében

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés