Kiderült, hogy nem igazán szabad Max Verstappent a szezonban elkövetett hibáiról kérdezni,

A 2018-as idény nem igazán a túlhájpolt Verstappenésokat hibázott és kétes helyzeteket teremtett több esetben is, amivel nemcsak a Red Bullt fosztotta meg fontos pontoktól, de saját magát is. Egyre inkább látszik, hogy fejben nagyon nincs rendben a holland, és ez most a Kanadai Nagydíj előtti sajtótájékoztató előtt is bebizonyította, amikor az idei szezonban elkövetett bakijairól kérdezték:

„Kezdek már belefáradni ezekbe a kérdésekbe. Ha kapok még néhányat, le fogok fejelni valakit.”

Azért a 20 éves pilóta – így azért kicsit érthető a viselkedése, nem? Nem – azért ennél bővebben is beszélt:

„Elegem van a megjegyzésekből, hogy meg kellene változtatnom a hozzáállásomat. Soha nem fogom ezt megtenni, emiatt tartok ott, ahol. (...) Igaz, hogy a szezon eleje nem volt a legjobb, nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Elkövettem néhány hibát, különösen Kínában és Monacóban, de semmi értelme továbbra is erről beszélni, mert igazán kezd elegem lenni belőle. Úgy tűnik, hogy nincs jobb dolog annál, mint továbbra is engem kérdezni arról, mi történt az előző versenyhétvégén. Inkább csak előre nézek és magabiztos vagyok, hogy meg tudom fordítani a dolgok alakulását. A sebességem megvan, minden egyes hétvégén gyors voltam. Sokkal nagyobb baj lenne, ha lassú lennék, az kritikus helyzet lenne.”

Megmutatjuk a Verstappen-hatást az F1 jelenlegi mezőnyére:

Verstappen hibái nélkül egészen másképp nézne ki az F1-es vébétabella

Magával és Vettellel szúrt ki a legjobban a holland.


(via, Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában