A holland szerint a hétszeres világbajnok túltolta a versengést.

Max Verstappen és Lewis Hamilton is kiesett a hétvégi Olasz Nagydíjon, miután a kerékcseréből visszatérő hétszeres világbajnok összeütközött a hollanddal:

Az esetet egyébként a futam után kivizsgálták, az ítélet szerint pedig Verstappen volt inkább hibás, aki három rajthelyes büntetést kapott, amit a következő versenyen, az Orosz Nagydíjon kell letöltenie).

Verstappen szerint Hamilton okolható a történtekért:

„A bokszutcából kijövet bevágott elém Hamilton, a zöld részre kellett lemennem, hogy elkerüljük az ütközést. Külső ívre húzódtam és nyilván rájött, hogy megpróbálom megelőzni, és még jobban leszorított. Nem számítottam rá, erre egyáltalán semmi szükség nem volt.

Ha meghagyja az egyautónyi helyet, akkor is valószínűleg előttem lett volna a kigyorsításkor, de ő mégis keményen nyomta. Aztán eljött az a pillanat, amikor már nem volt hova mennem. Rátolt a kerékvetőre és ezért ütköztünk össze.”

Hamilton szerint viszont Verstappen volt az egyértelmű hibás:

Hamilton a Verstappennel való ütközésről: Tudta, mi fog következni, mégis megtette

A hétszeres világbajnok szerint a holland az egyértelmű a hibás.

Az Olasz Nagydíjon meglepetés született:

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve