És a Red Bull sem.

Max Verstappen három rajthelyes büntetést (és két büntető pontot) kapott az Olasz Nagydíj után, amiért inkább őt találták hibásnak a Lewis Hamiltonnal való ütközése során:

A két pilóta egymásra mutogat a történtek kapcsán, Verstappen szerint Hamilton szándékosan szorította le, míg a hétszeres világbajnok azt mondja, hogy a holland „pontosam tudta, hogy mi fog következni, mégis megtette” – kvázi szándékosságot sejt a dolog mögött, még ha annyira nyíltan nem is mondta ki, mint Damon Hill:

Szándékossággal vádolják Verstappent a Hamiltonnal történt ütközés kapcsán

Nehéz elképzelni, hogy eltervezett akció lett volna, de van, aki szerint erről van szó.

Verstappen a büntetésről is elmondta a véleményét – túlzónak érzi:

„Keményen, de fair módon próbáltam versenyezni. Nem teljesen értek egyet a büntetéssel, mert szerintem ez egyértelműen versenybaleset volt. Balszerencsés dolog volt, de mindketten profik vagyunk, tovább fogunk lépni.”

A Red Bull csapatfőnöke, Chris Horner is hasonló véleménnyel van a büntetésről, nem érti, de mint mondja: „elfogadjuk a felügyelők döntését”.

Ha már Olasz Nagydíj:

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés