Világos kijelentés, semmi Lewis Hamilton-féle kétértelmű nyilatkozatok.

Vettel négyszeres világbajnokként érkezett meg a Ferrarihoz 2015-ben, ám az azóta eltelt négy idényben sem tudott ismét a csúcsra érni, pedig az utolsó két szezonban világbajnok autóval versenyezhetett.

Hiba lenne csak a német pilótára húzni a vízes lepedőt, a probléma ennél összetettebb volt, de tény, hogy sok egyéni hibát vétett 2018-ban, amiért nem is kímélték őt a kritikusok. A 31 éves Vettelt azonban nem hatja meg a dolog:

„31 évesen még bőven van időm az F1-ben. Nézzük csak meg, Michael (Schumacher) alig volt idősebb, mint most én, amikor megszerezte első világbajnoki címét a Ferrarival, Lewis Hamilton pedig csak két évvel idősebb nálam.

Tehát továbbra sem foglalkoztat a visszavonulás gondolata, sőt, éppen ellenkezőleg. Mindent megteszek azért, hogy valóra váltsam álmomat, és világbajnok legyek a Ferrarival.”

Jenson Button szerint egyébként az új szezonban eldől Vettel pályafutása:

Leclerc-en múlik Vettel jövője?

Az új idényben eldőlhet Vettel pályafutása.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Matchboxból is lehet már elektromos G-Mercid

Mi folyik a Hungaroringen? Hogyan lesz itt Magyar Nagydíj?

További cikkeink a témában