Bernie Ecclestone szerint Sebastian Vettel nem kapott elég támogatást a Ferraritól.

A Ferrari idén nagyon közel került ahhoz a 2018-as idényben, hogy szoros versenyben legyen esélye elhódítani az egyéni és a konstruktőri címet, ám Monza után teljesen összeomlott Sebastian Vettel és az olasz istálló is, ami végül a Mercedes és Lewis Hamilton ötödik világbajnoki címét eredményezte.

Így omlott össze Vettel és a Ferrari 2018-ban

Csődöt mondott taktika, Vettel hibái, rossz fejlesztések, az elnök halála.

Az F1 korábbi atyaúristenét, Bernie Ecclestone-t is meglepte a fordulat, bár szerinte is követett el hibákat Vettel, ugyanúgy ahogy a csapat is:

„Fogalmam sincs, hogy mi történt. Őszintén hittem, hogy a Ferrari jó úton halad a bajnoki cím felé. (...) Világos, hogy Sebastian követett el hibákat, de a csapat is. És ez a probléma.”

Ecclestone úgy látja, Vettel egy érzékeny karakter, és a korábbi csapatával ellentétben a Ferrari pedig nem foglalkozott vele eleget, és ez együttesen vezetett a bukáshoz:

„Sebastian a Red Bullnál jól érezte magát a csapatban. Nem hinném, hogy a Ferrarinál is ez a helyzet, Ez pedig megzavarta őt az összpontosításban.”

Szerinte a 31 éves németnek keményebbnek kell lennie, és ahogy annak idején Michael Schumacher tette, kezébe kellene vennie az irányítást:

Michael igazi vezér volt, Vettel más. De őt a Ferrari is másként kezelte, sokkal több kiváltsága volt. Úgy vélem, többet kellett volna foglalkozniuk Sebastiannal. A Red Bullnál ez megvolt, és ott tettek arról, hogy minden rendben legyen nála. A Ferrarinál viszont csak egy fickó a többi közül, egy alkalmazott.”

"Leclerc nem fog Bottast játszani a Ferrarinál"

Új felállásban vág neki a 2019-es idénynek a Ferrari: Sebeastian Vettel mellett az óriástehetség Charles Leclerc fog versenyezni. Jacques Villeneuve szerint nem másodhegedűs szerepét kapja az olaszoknál.

(Fotó: telegraaf.nl)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve