Bár Sebastian Vettel korábban úgy nyilatkozott, hogy 31 éves kora, négy világbajnoki címe és az elmúlt időszak sikertelenség ellenére továbbra is motivált, és esze ágában sincs visszavonulni a Forma–1-től, most belengedte a távozás lehetőségét.

Vettel 2019-ben már a 13. F1-es idényét kezdte meg, szerződése 2020 év végéig köti a Ferrarihoz, de a német a Timesnak adott interjújában már közel sem látja biztosnak, hogy utána is maradni szeretne a sportágban, ami nagyban függ a Liberty Mediától, pontosabban a 2021-es szabályváltozásoktól.

„Abban biztos vagyok, hogy ebben az évben és a következő szezonban versenyezni akarok, utána azonban fogalmam sincs, mi lesz az új szabályokkal. Senki nem tudhatja még. Mindenesetre nem mondhatnám azt, hogy nem fogok távozni csak amiatt, hogy F1-es pilóta maradjak, nem maradok mindenáron.”

A Ferrari pilótája szerint az új iránynak köszönhetően számos vonzó és értékes dolog eltűnt a az F1-ből, ami már sokkal inkább csak egy show és üzlet, mint sport, és amiben a versenyző egyre kisebb szerepet játszik, Kíváncsi, hogy mit hoz a jövő, a nagy átalakulás.

De az is lehet, hogy...

Leclerc-en múlik Vettel jövője?

Az új idényben eldőlhet Vettel pályafutása.

(via, fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés