Sebastian Vettel az élről rajtolva nyerte meg a messze nem izgalmas Kanadai Nagydíjat. A győzelem meglehetősen érzelmes volt a német pilóta és a Ferrari számára, természetesen a siker során nem feledkeztek meg Michael Schumacherről sem.

A Ferrari utoljára 2001-ben rajtolhatott élről Montrealban, és 2004-ben nyert legutóbb, természetesen mindkettő Schumacherhez kötődik. A mostani siker után Vettel nem tudott nem megemlékezni a hétszeres német világbajnok legendáról:

„Az utolsó körben egy kicsit izgultam, hogy minden egyben maradjon, és Michaelre gondoltam, valamint az utolsó itteni győzelmére. Természetesen nekünk ez a munkánk, de így is hihetetlen érzés, hogy ugyanabban a pozícióban, a Ferrarit vezethetem itt. Nagyon sajnálom, hogy most nem lehet itt, nem érezheti a ferrarisok örömét. Az utolsó körben nem volt egyszerű a pályán tartanom a szemem, de ez mindannyiunk számára, de a szurkolók számára is nagyszerű eredmény.”

Vettel elsősége pályafutása 50. futamgyőzelmét jelentette, plusz visszavette a vezetést a világbajnoki pontversenyben Lewis Hamiltontól:

Formula 1 on Twitter

One point in it... ?

A Mercedesnek viszont nem úgy sikerült a kanadai futam, ahogy tervezték:

Mercedes: Ez szar volt!

A csapatfőnök szerint lesznek következményei a Mercedes szégyenteljes teljesítményének.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Akár ilyen is lehet a Cadillac első F1-es autója

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés