Sebastian Vettel végig vezetve a versenyt ért elsőként célba a Kanadai Nagydíjon, ám a Lewis Hamiltonnal törtértént incidense miatt véleményes 5 másodperces büntetést kapott, így csak a dobogó második fokára állhatott fel. A német finoman szólva sem értett egyet a győzelmébe kerülő szankcióval.

A futam után a látványosan dühös német pilóta képletesen be is mutatott egy jókora fákoffot az FIA felügyelőinek, amikor a második helyet jelző táblát odatette Hamilton autója elé, az egyeset pedig oda, ahol az ő Ferrarijának kellett volna állnia (Vettel annyira ideg volt, hogy nem parkolt oda a dobogó alá):

Formula 1 on Twitter

Parc Ferme... ? #CanadianGP ?? #F1 https://t.co/cJOuT5hnwP

Hozzátennénk, hogy ez az akció nem Hamiltonnak szólt, hanem az FIA felügyelőinek.

Vettel egyébként a pódiumra sem akart felmenni, de végül csak megjelent a díjátadón, később pedig még nyilatkozott is, és már higgadtabban adott hangot csalódottságának. Szerinte a büntetés igazságtalan és eltúlzott volt, és ahogy fogalmazott:

„ezzel a döntéssel nem tették népszerűbbé az F1-et. (...) Nagy kár, hogy az egész ilyen furcsa döntéseken múlik”.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés