Sebastian Vettel szerint a Mercedes nem tudja hozni a tesztidőszakban mutatott versenytempót éles helyzetben.

A barcelonai kétszer négynapos teszt során látható volt, hogy rövidebb távokon a Ferrari elképesztően jó – Sebastian Vettel félelmetes pályacsúcsot állított fel hiperlágy gumikkal –, viszont az is kiderült, hogy a hosszabb távokon a Mercedes mindenkinél jobb közepes keverékű gumikon.

Vettel szerint ebből nem szabad messzemenő következtetést levonni:

„A Mercedes és a Red Bull egyféle gumit használtak a versenytávok szimulálására, amit egy nagydíjakon nem lehet megtenni. Ez pedig befolyásolja a versenystratégiákat és tulajdonképpen az eredményt is.”

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon majd minden kiderül, addig meg már csak másfél hét van.

(Fotó: Gety Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés