Bizonyítania kell a négyszeres világbajnoknak.

Eddig nem annyira jött be a csapatváltás Sebastian Vettel számára, úgy tűnik, nem sikerült felvennie a ritmust az Aston Martinnal. A négyszeres világbajnok az eddig lement négy futam során még nem szerzett pontot, szemben csapattársával, Lance Stroll-lal (5 pont), aki ráadásul három versenyen is előrébb végzett nála.

Összeesküvést sejtenek Vettel Aston Martin-os leigazolása mögött

Vannak, akik szerint gyanús a négyszeres világbajnok leigazolása.

A korábbi F1-es pilóta, a jelenleg a német Sky Sports szakértőjeként dolgozó Ralf Schumacher szerint Vettelnek az lesz a feladata a következő versenyeken, hogy legyőzze csapattársát:

„Négyszeres világbajnokként ezt kell tennie. Ha nem lesz egyértelműen jobb nála és nem mozdítja előre a csapatot, akkor fel kell tennie magának azt a kérdést, hogy van-e értelme versenyezni még.”

Schumacher szerint egyelőre még nem kell ezzel foglalkoznia, hiszen nem egyszerű beilleszkedni egy új csapatba – Sergio Pérez, Daniel Ricciardo és Fernando Alonso idei példája is jól bizonyítja ezt –, de egy négyszeres világbajnoktól elvárható, hogy minél rövidebb ideig tartson:

„Két-három versenye maradt, addigra már meg kell szoknia az Aston Martint.”

Eközben...

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés