Az 1997-es világbajnok szerint ez így nem működik.

Elképesztő huzavona után gyakorlatilag az utolsó pillanatban tudott csak megegyezni egymással a Mercedes és Lewis Hamilton, ám meglepetésre az új szerződés csak egy évre, azaz a 2021-es idény végéig szól.

Hamilton befeszült, amiért a Mercedes csak egy évvel hosszabbított vele

Úgy tűnik, megváltozott Hamilton és a Mercedes kapcsolata. A britet az frusztrálhatja, hogy nem ő diktál. Szerinted?

Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve szerint ez – a Mercedes magyarázkodása ellenére is – arról szól, hogy a két fél kapcsolata kifulladóban van, ez pedig inkább Hamilton miatt lehet így:

„Nyilvánvaló, hogy a két fél nem ért egyet anyagiakban, illetve a társadalmi kérdésekbe. Abból, amit láthattunk, az rajzolódik ki, hogy Lewis úgy akar több pénzt keresni, hogy közben kevesebbet akar dolgozni. Ez a kettő együtt viszont nem működik.”

Villeneuve szerint a Mercedes már a csúcson van, és sokat nem tesz hozzá az ázsiójához, ha Hamiltonnal nyer, viszont ha más pilótával sikerülne győzni, az jót tenne az imázsának.

Egyébként a hétvégén elrajtol az F1, és...

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legstílusosabb autógyára

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
72% Igen
17% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni