Kétségtelenül a Golf a Volkswagen egyik legmeghatározóbb autója, mely megteremtette a kompakt kategóriát. Az első generáció még a 70-es évek közepén jelent meg, és Citi Golf néven váratlanul sokáig maradt gyártásban Dél-Afrikában.

1974-ben mutatták be a Volkswagen következő nagy dobását, mely a Bogár után adott új lendületet a vállalatnak. Az Italdesignnál dolgozó Giorgetto Giugiaro olyan egyszerű, de hatásos formai elemeket rajzolt a kompakt modellnek, melyek a mai napig meghatározó jegyei a nyolcadik generációjánál járó Golfnak.

1983 szeptemberében ért véget az első Volkswagen Golf gyártása, de a világ több pontján ennél tovább húzta.

Jugoszláviában és Mexikóban is évekkel később ért véget a termelés, de Dél-Afrika egyértelműen a leghosszabb ideig tartotta meg az eredeti Golfot, ott több frissítéssel egészen 2009-ig lehetett vásárolni Citi Golf néven. Érdekes adalék, hogy ekkorra a modellsorozat már a hatodik generációjánál tartott (ami valójában a Golf V erősen átdolgozott változata).

Dél-Afrikában jó okuk volt arra, hogy megtartsák az eredeti Golfot, hiszen ezen az árérzékeny piacon jelentősen visszaestek volna az eladások, ha a nagyobb és drágábban kínált Golf II-re alapoztak volna.

Kozmetikai és mechanikai változásokkal együtt legalább száz módosítást hajtottak végre rajta.

Így továbbra is megfelelt az alapvető megbízhatósági és biztonsági követelményeknek. Az alapforma nem változott, ahogyan az első körfényszórók is megmaradtak, a hátsó lámpák rajzolata viszont új lett, ahogyan a beltér is igazodott a korszak Volkswagen modelljeihez. Az első Fabiából származó modern műszerfal és háromküllős kormány került bele, méghozzá légzsákkal. Motorházteteje alatt a Volkswagen 1,6 literes, négyhengeres OHV motorja található, melynek teljesítménye alulról karcolja a 100 lóerőt, és 140 Nm nyomatéka van.

6,8 millió darab után 2009-ben ért végleg véget a Golf I gyártása, Dél-Afrikában pedig ezer darabos limitált szériát adtak ki. Ez a kevesebb mint 17 ezer kilométert futott autó ennek a sorozatnak a 459-edik darabja. Az utasterében kis plakett található, félbőr ülésekkel és pirossal szegett biztonsági övekkel szerelték. Ezek mostanra a Golf történetének egy izgalmas kitérőjét jelentik, ez pedig egy elszánt gyűjtőnek simán megérhet bő 16 ezer angol fontot.

Ez is érdekelhet:

Clubsport változatban még jobban vágyunk az új Golf GTI-re

Még erősebb lett a Volkswagen sportkompaktja.

Mindent vitt volna ez a 275 lóerős hármas Golf, de nem vált valóra

Csak két prototípusa készült el, az egyiket most előszedték.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában