Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Porsche Cayenne és a Volvo XC90 után a Volkswagen Touareg csúcsmodellje is konnektorról tölthető hibrid hajtást kap, ami azért elég izmos lett, hogy kiérdemelje az R betűt.

2002-ben jelent meg a Touareg első generációja, és a Volkswagen méretes SUV-je néhány igazán izgalmas erőforrással is kapható volt az évek során. Az első szériát például 6 literes W12-es motorral is kínálták, 450 lóerővel, a legizmosabb dízel pedig az 5 literes V10 TDI volt, ami az R50-ben már 350 lóerőt és 850 Nm-t adott le.

A legújabb Touareg csúcsmodellje eddig a 4 literes V8 TDI volt 421 lóerővel, és

ahol a 3 literes, 340 lóerős V6 TSI-hez egy 136 lóerős elektromotor kapcsolódik, a kombinált teljesítménye 462 lóerő, a maximum nyomaték 700 Nm. Mindez elég ahhoz, hogy az R az eddigi legerősebb Touareg legyen, ha nem is a legnyomatékosabb.

A nyolcfokozatú automatával és összkerékhajtással szerelt Touareg R alapesetben a nyomaték 70 százalékát küldi előre, de szükség esetén 80 százalékot is oszthat a hátsó kerekekre. A csomagtér alatti akkumulátor 14,1 kilowattórás, amiről 140 km/órával mehet tisztán elektromosan, és

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.