A koronavírus terjedése az autós eseményeket is érinti, a genfi és sanghaji autószalon után más nemzetközi, nagy látogatószámú rendezvények szervezői is az elhalasztás vagy a lemondás mellett döntöttek.

A második világháború óta nem volt rá példa, hogy egy évben elmaradt volna a genfi autószalon, az ideit mégis le kellett mondani, néhány nappal a nyitás előtt.

A koronavírus terjedése más autós eseményeknek is keresztbe tett, az áprilisi sanghaji autószalon biztosan elmarad, a szintén áprilisi New York-i kiállítást nemrég augusztus végére halasztották, a budapesti Automobil és Tuning Show pedig március végéről szeptemberre került át.

A nagy zárt kiállítóterekben sok látogatót vonzó autószalonok után most egy szabadtéri autós esemény is elesett, a Wörtherseetreffen szervezői jelentették be, hogy idén egyáltalán nem tartják meg a május 20-23. közt tervezett eseményt. Az egyre népszerűbb nemzetközi Volkswagen-találkozót elsőként 1982-ben rendezték meg a turizmus fellendítése végett, és az idei lett volna a harminckilencedik alkalom.

Az F1-ben is nagy változásokra számíthatsz:

Válságstábot állított fel az FIA

Mert egyre nehezebb helyzetbe kerül az autósport a járvány miatt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vizuális pofonnal készül a Racing Bulls a Miami Nagydíjra

Kiúton a Red Bulltól, de Cunoda mentőövet kaphat – két F1-es pilóta alatt is forró a talaj

Sorsdöntő F1-szabálymódosítás Miamiban: A Ferrarinak kedvezhet a legjobban?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
33% Tök jól, elégedett vagyok.
39% Semmi extra eddig.
29% A vártnál rosszabbul.