Ez nem az a fajta modellváltás, amit észre sem veszünk: a Volkswagen nagyon összerakta a Polo hatodik generációját.

Közhely, hogy az új autók egyre nagyobbak, ám az, hogy egy kisautó hossza húsz, tengelytávja majdnem tíz, szélessége pedig hét centivel legyen nagyobb az elődjénél, elég drasztikusnak számít. A Polóval ez történt, mivel azonban a magassága még csökkent is egy kicsit, nem úgy néz ki, mint egy felpuffadt Golf-utánzat, kifejezetten jók az arányai:

lapos, fekszi az utat, és mindenféle különleges formai bravúr nélkül is egy modern prémiumkocsinak látszik.

A méretnövekedés természetesen a beltérre is jótékony hatással volt, öt felnőtt világjárásához továbbra sem a Polo az ideális, egy kétgyerekes család viszont tényleg kényelmesen elfér benne nem csak a mindennapok során, hanem akár nyaraláskor is, hiszen a csomagtartója is 351 literesre bővült.

De vajon milyen vezetni? Nem próbáltuk, egyelőre csak álló helyzetben néztük meg a statikus bemutatón, az viszont mindenképp biztató, hogy motorváltozattól függően akár hetven kilóval is könnyebb a Polo az elődjénél. Erről beszéljünk majd inkább néhány hónap múlva, amikor már menet közben is kipróbálhatjuk a nagyközönség előtt ősszel, Frankfurtban debütáló kocsit, amely év végén kerülhet a kereskedésekbe.

Kezdetben kilenc motor lesz választható hozzá (autónként egy-egy), 65 lóerős háromhengeres benzines az alap, a GTI – amelyre nem kell várni, a mezei Polókkal együtt piacra dobják – kétliteres, 200 lóerős turbót kap.

Alapáras a műszerfal 6,5 inches kijelzője, de plusz pénzért a kormánykerék mögé is egyedileg konfigurálható monitor kerülhet a mérőórák helyett, szintén a trendiségek fokozzák a színes műszerfal-betétek.

Méretben és tudásban is közelebb került a Golfhoz a Polo – sikeréhez már csak az kell, hogy árban azért tartsa a távolságot.

Olyan izgalmas jövőképet festett elénk a VW, hogy alig várjuk már 2020-at

Annak lehetünk tanúi, ahogy a VW éppen újrateremti márkaképét. És az a legjobb, hogy az új autókra mind lehet vágyakozni.

(Fotók: Volkswagen)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés