A Mercedes hiányolja az élről az olasz csapatot.

Miközben a Red Bull Racing lett a Mercedes legnagyobb kihívója, Toto Wolff bevallotta, hogy sokkal szívesebben harcolna inkább az olasz csapattal, akiket nagyon hiányol az élről.

2014 év végén a Ferrari kicsit átrendezte a csapatát, csatlakozott Sebastian Vettel is, aki 2015-ben három győzelmet is be tudott húzni, így jogosan reménykedhetett abban mindenki, hogy a Scuderia idén mutat majd valami bíztatót, de egyelőre még elsőséget sem tudtak szerezni.

A Mercedes csapatfőnöke pedig nagyon bánja, hogy idén sem harcolhatnak a Ferrarival az élen.

„A Ferrari egy fantasztikus csapat kiváló szakemberekkel, és nagyon jó lett volna, ha idén össze tudjuk mérni az erőnket. Nem tudom, hogy mi az a probléma, ami miatt nem tudnak az élen menni, de nagyon remélem, hogy ezt hamarosan orvosolni tudják.”

Wolff természetesen örül annak, hogy a csapata ismét domináns, de ő is tudja, hogy sokkal jobb lenne a sportágnak, ha nem mindig ugyanaz a két pilóta lenne az élen.

„Számunkra, és a Forma-1 számára is jól jönne egy csata a Ferrarival, és lehet ez most kicsit abszurdan hangzik, de remélem, hogy erre hamarosan sor kerül. Nem szabad őket még leírni, mert elég nehéz időszakuk volt nemrég, és szerintem már a 2017-es szezonra koncentrálnak.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.