A Volkswagen elektromos kisautóját megrendelni ugyan nem lehet, de újonnan elvinni bármikor el lehet. Kiderítettük a rejtély nyitját.

A Volkswagen e-up! a magyar piac egyik legfontosabb villanyautója. Tágas utasteret, komoly hatótávolságot kombinál alacsony árral. Megbízhatóságát, olcsó üzemeltethetőségét az autómegosztó cégek is elismerték azzal, hogy jókora flottákat rendeltek be a kocsiból.

Az autó persze nem csak a magyar piac számára fontos, a Volkswagen pedig nem tud annyit gyártani belőle, amennyit világszerte el tudna adni. Így hát a cégnél kvótákat határoznak meg az egyes országokra, aztán mindenki kap, amennyit kap. A kisebb méretű, finoman szólva mérsékeltebb vásárlóerővel rendelkező, realistábban: csóróbb piacok jóval kevesebbet, mint a nagyobb, erősebb piacok.

De ha a magyar piac nem kap eleget a kocsiból és a hónapokra előre lekötött gyártókapacitás miatt nem is lehet rendelni belőle, hogy van mégis több mint hetven eladó kocsi, egy negyedévnyi értékesítési mennyiség "azonnal elvihető" státuszban, készleten a hazai kereskedőknél?

A Volkswagen hazai honlapján az elektromos modellek szerepelnek ugyan a típuslistában, de nem konfigurálhatók
Az ID.3 aloldalára kattintva kiderül, hogy a címlapon csak baki a konfigurátor-link hiánya: ezt a modellt egyedileg is meg lehet tervezni, meg lehet rendelni ma is
Az e-up! viszont tényleg nem konfigurálható
Viszont ha ez egy kelendő modell, annyira, hogy nem is lehet megrendelni, hogy lehet mégis elvinni készletről több mint hetven darabot?

A megfejtéshez ismerni kell még a magyar állami villanyautó-vásárlási támogatási rendszer sajátosságait. Lassan már hagyománynak mondhatjuk, hogy tavasszal, valamikor áprilisban megnyílik egy pályázati keret, amit órák alatt kimerítenek az igénylők, akik majd az úgynevezett "támogatói okirat"-tal a zsebükben mehetnek - például - a Volkswagenhez, hogy egy e-up! vásárlásánál szeretnék érvényesíteni a megnyert két és fél milliós kedvezményt. Tehát a Volkswagenre ilyenkor ráborul kábé egy egész évnyi rendelésállomány, miközben a kocsik csak a gyár által meghatározott havi kvóta szerint érkeznek.

Érthető hát, hogy a magyar importőr (a Porsche Hungária) akkor sem állítja le a rendeléseket, amikor érdemi vevői igény nincs is a listaáron, állami ingyenpénz nélkül kínált villanyautóra. A tavalyi pályázati nyertesek ugyan már megkapták az autójukat, de az idei pályázattól, ha lesz egyáltalán, még hónapokra vagyunk, viszont ha a pályázatot meghirdetik, a Porsche Hungáriára megint rázúdul majd néhány száz vevő, hogy e-up!-ot akar. (Tavaly kb. 250 darabot adtak el itthon a kocsiból.)

A Magyarországra érkező e-up!-okat addig is szorgosan gyűjtögetik a kereskedők a hátsó udvaraikon, így gyűlt össze mára ez a 76 darab elektromos kis VW, főleg decemberi és januári gyártásból származó, gyakorlatilag teljesen új autók. Aztán majd áprilisban, aki nyert a pályázaton támogatást és nem válogat, hanem gyorsan akar kocsihoz jutni, már viheti is az egyiket. Aki pedig egyénileg akar majd konfigurálni, megteheti, de lehet, hogy akkor majd csak egy jövő decemberi gyártási hétből kapja majd meg a kocsiját.

Ezeket a már itt lévő kocsikat értelemszerűen nem lehet konfigurálni, hiszen ezek kész autók. Elvinni viszont miért ne lehetne - ha valaki úgy gondolja, hogy nem várja meg a pályázatot, hanem most azonnal, kilencmillióért viszi el a kocsit, a Porsche Hungária illetve a Volkswagen-kereskedések azért nem hülyék, hogy ne adják oda neki. Bár a vevők se hülyék, hogy ne várják meg az áprilist és az esetleg elérhető kétmillió állami támogatást. Szóval az e-up!-ok csak gyűlnek és gyűlnek, valószínűleg egészen tavaszig.

Ez hát az azonnal elvihető, de nem rendelhető Volkswagen e-up!-ok rejtélyének megoldása.

Tesztünk a kocsiról:

Erről kellene szólnia az elektromos autózásnak: teszten az új VW e-up!

Kis méret, kis tömeg, kis teljesítmény de pont elég tér, erő és komfort 2+2 ember napi rutinmobilitásához.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában