Nem csak nyugaton levedlett céges és kiszuperált családi kocsikkal lehet megpakolni a keletre tartó trélereket.

Péntek este két esetben intézkedtek túlsúlyos járműszerelvények vezetőivel szemben az M3-as autópályán a Hajdúnánási Autópálya Alosztály járőrei. „A járőrök Polgár térségében vezették ki a járműszerelvényeket a forgalomból, majd a mérés során megállapították, hogy azok súlya több száz kilogrammal meghaladta a megengedett legnagyobb össztömeget” – írja Police.hu. Ez is csak kettő a szokásos horrokaravánok közül, legyinthetnénk, a képeket nézve viszont más a helyzet.

Míg ugyanis általában olyan autókat vagy kishaszonjárműveket szokás egymásra halmozni/egymás mögé kötni, amelyek egy keletebbi országban még jó néhány évig szolgálhatják egy család vagy vállalkozás mindennapjait, ebben a két esetben youngtimer- és veteránkorú hobbiautókat szállítottak.

A képeken egy E21-es és két E30-as 3-as, egy E34-es (?) 5-ös BMW látszik, egy W 201-es Baby Benz, és még egy Mercedes, talán egy W 126-os látható – a balesetveszélyes szállításukat természetesen elítéljük, de a megrendelők ízléséhez gratulálunk!

(Forrás: Police.hu)

Mutatunk egy ennél is vonzóbb trélert:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.