Nem bízza a véletlenre új sportmodellje fejlesztését a Zeekr, hiszen a kínai Geely által alapított autómárka F1-es világbajnokot szerződtetett tanácsadónak. Kíváncsian várjuk, mit hoz ki Kimi Räikkönen egy elektromos autóból.

Kimi Räikkönen ugyan már a 2021-es év végén bejelentette, hogy visszavonul a Formula–1-től, a korábbi világbajnok egyáltalán nem tétlenkedik. Az utolsó három szezonját az Alfa Romeónál töltötte, de végül nem kötelezte el magát az olasz gyártónál, és most egy egészen meglepő helyen tűnt fel, hogy tanácsaival segítse egy márka felemelkedését.

A kínai Geely által alapított Zeekr jelentette be, hogy Kimi Räikkönen lesz a márka tanácsadója és tesztpilótája.

Nem véletlenül, hiszen a márka csúcsmodelljéből, a 001-ből éppen most mutatták be a sportváltozatot, és ennek nemcsak a népszerűsítésében, de még a fejlesztésében, a gyártás előtti finomhangolásban is számítanak a Jégember segítségére.

A Zeekr 001 FR adatai mindenesetre papíron elég figyelemreméltók, hiszen a két elektromotorja az előzetesen bejelentett 1265-tel szemben több mint 1300 lóerőre képes. A négy kereket hajtva 2,02 másodpercre van szüksége, hogy nulláról százra gyorsuljon, a végsebességét pedig 280 km/óránál korlátozza az elektronika.

Kimi Räikkönen feladata lesz, hogy a 001 FR-nek ne csak a teljesítménye, de a vezethetősége is felérjen a legjobbakhoz, azaz a Porsche Taycan Turbo S-hez és a Tesla Model S Plaidhez. Az biztos, hogy olcsóbb náluk: az autóból havonta 99 példányt gyártanak, és a kínai piacon 769 ezer jüanért kínálják, ami 37 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Formás szedánt villantott a Volvo kínai testvérmárkája

Ha nem jönnek be a crossoverek, nézd meg ezt!

Meglepetésre bemutatkozott a Volvo első egyterűje

Gördülő nappalinak tervezték az elektromos hajtású EM90-et.

Volvo is lesz ebből a kínai elektromos autóból

Kínai emblémával hamarabb ismerhetjük meg a Volvo következő nagy dobását.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
17% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
25% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés