A Volvo kínai tulajdonosa, a Geely egy újabb autómárkát hozna az európai piacra, és a kompakt méretű Zeekr 003 elsősorban a Volkswagen ID.3-nak állítana konkurenciát.

A Lotus és a Volvo mellett olyan márkák is a kínai Geely birtokában vannak, mint a Polestar és a Lynk & Co. Az utóbbiból pedig nemrég egy újabb önálló márka született, a Zeekr, ami kizárólag elektromos autókat kínál majd, és amivel az európai piacot is meghódítanák. Az első modelljük a 001-es, és most megmutatták az első képeket egy kisebb modellről.

Az 544 lóerős Zeekr 001 hamarosan 140 kilowattórás akkumulátort kaphat, amivel az 1000 kilométert is meghaladja a hatótávja
A Zeekr 003 egy körülbelül 4,4 méter hosszú, kompakt méretű crossover lesz,

ezzel a Volkswagen ID.3 és ID.4 riválisa lehetne. A dizájnját még álcázás takarja, de a széles hátsó fénycsíkból és a felnik mintájából következtethetünk arra, hogy látványos külsőt alkottak a Geely dizájnerei. A tervek szerint egy- és kétmotoros, 204 és 408 lóerős változata lesz az autónak.

A részletekre már nem kell sokat várnunk, a Geely az áprilisi sanghaji autószalonon mutathatja be a Zeekr 003 gyártásba kerülő változatát. A márka közben más téren is hallat magáról, a 001-essel például nemrég megdöntötték a leggyorsabb driftelés világrekordját.

Ez is érdekelhet:

Európába jöhet az ezer kilométeres hatótávú elektromos autó

Nagyobb akkumulátort szerelnek a Volvo tulajdonosa által épített autóba.

Kínai elektromos autó döntötte meg a leggyorsabb driftelés rekordját

Két Guinness-rekordot is behúzott a Volvo testvérmárkája.

Nem gondoltuk volna, hogy ilyen is lehet egy autókereskedés

Bent áll egy autó, de inkább egy klubra hasonlít, tulajdonképpen az is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

740 kilométeres hatótávú elektromos autóként, de benzinesként is jön az új DS N°7

Most már biztos, hogy idén visszatér az Audi A2

Áprilisi tréfának indult, a Nürburgringen rajtol a BMW M3 Touring versenyváltozata

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés