A Volvo egyik testvérmárkája a kínai Zeekr, amely a szélvészgyors elektromos autójával nem egy, hanem mindjárt két Guinness-rekordot is behúzott.

A kínai Geely kötelékébe a Volvo, a Polestar és a Lotus mellett több más autómárka is tartozik, például a túraautó-világkupából ismerős Lynk & Co, aminek eddig nem sikerült igazán megvetnie a lábát az európai piacon, és az ennek oldalhajtásaként létrehozott Zeekr, amely most rögtön két Guinness-világrekorddal hallatott magáról.

A Zeekr első modellje, amit egyszerűen csak 001-nek kereszteltek, a Lynk & Co tanulmányautójaként kezdte a pályafutását, ezért nem véletlenül hasonlít a másik márka modelljeire. A 4,95 méter hosszú autó

545 lóerőre és 768 newtonméterre képes, amivel 3,8 másodperc alatt gyorsul nulláról százra,

a 100 kilowattórás akkumulátorral 700 kilométerre ígérik a hatótávját, valószínűleg a megengedőbb kínai szabvány szerint.

A 001-nek tehát ott a helye a világ leggyorsabb elektromos autói között, és ezt most a Guinness bírája előtt is bizonyította.

A Zeekr döntötte meg az elektromos autóval végrehajtott legnagyobb sebességű driftelés rekordját,

a korábbi 160 km/órát 207,996 km/órára javította. A másik rekord során egy 50 bójás pályát 49,05 másodperc alatt teljesített.

Még ha nem is jelentenek sokat ezek a rekordok a 001-es használhatóságáról, a figyelmet a Zeekr autójára irányítják. A Nürburgring-körrekordokat és Guinness-világrekordokat előszeretettel döntögető Porsche helyében pedig már gondolkodnánk rajta, hogyan lehetne felülmúlni a driftelés sebességét egy Taycan Turbo S-sel.

Ez is érdekelhet:

A leghosszabb drift rekordját döntötte meg a Porsche Taycan

Elektromos autóval ennyit még nem mentek kilinccsel előre.

Fedettpályás sebességrekordot döntött a Porsche Taycan

Mit gondolsz, mennyivel lehet menni egy épületen belül?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig gondolkozott az M1-esen az autós, de így sem sikerült okos döntést hoznia

Részleteket villantott új elektromos autójáról a Kia

Ferrarival győzött a 19 éves magyar autóversenyző

További cikkeink a témában