A Toyota háromkerekű autójának kormánya és ablaktörlője is van, de sebessége és hatótávolsága miatt mi mégis inkább a robogók Bentleyjét látjuk benne.

A Toyotánál adnak a látszatra: az i-Roadnak kormánya és ablaktörlője van, mint az autóknak, 300 kilogrammos tömege és 0,85 méteres szélessége pedig a motorokkal vetekszik. A Smartnak és a motorgyártóknak viszont ennek ellenére mégsem kell lerágniuk mind a tíz körmüket aggodalmukban, hiszen az i-Road mindössze ötven kilométert tesz meg egy feltöltéssel, ami már száz évvel ezelőtt is elég kevésnek számított, ráadásul ezt a nem túl nagy távolságot is maximum 45 km/h sebességgel abszolválja, tehát a valódi motoroknak határozottan nem jelent konkurenciát.

A fenti tulajdonságai az i-Roadot egyértelműen a robogókkal teszik egy kategóriába, annak viszont nagyon izmos: a 2,3 méter hosszú járműben akár ketten is elférnek egymás mögött, a dőlésszabályozó rendszernek köszönhetően pedig a közlekedés tényleg nagyon egyszerűvé válik. A háromkerekű járműt az első kerekekre szerelt, két kilowattos elektromos motorok hajtják, amelyek egy lítium-ion akkumulátorból nyerik az energiát. Az akksit három óra alatt csontra fel lehet tölteni, ezért az i-Road munkába járásra például tökéletesen alkalmas lenne.

Hogy bármire alkalmas lesz, arra viszont nem nagyon fogadnánk. A Toyota előszeretettel visz érdekes tanulmányautókat a nagyobb autókiállításokra (gondoljunk csak a guruló zen kertre), amiket persze eszük ágában sincsen sorozatgyártásba küldeni, emiatt erősen kérdéses, mennyire kell komolyan venni az i-Roadot.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
39% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés