Egy útra tévedt vad elütésekor az anyagi kár a kisebb gond, de ha szerencsésen megússzuk sérülés nélkül, előbb-utóbb elkezdjük számolni a százezreket, és szeretnénk, ha valaki meg is térítené a kárunkat. Sok mindentől függ, hogy ki fizet a végén, ezért ha bekövetkezett a baj, mindenképp rendőrt kell hívni. Azt érdemes rögtön az elején tudomásul venni, hogy az állatok sosem hibásak. Mindegy, hogy szarvas, őz, vaddisznó, róka, fácán, nyúl vagy éppen sündisznó, az biztos, hogy régebb óta honos a területen, mint az úttest.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy egy kifejlett vadkan hatszázezer, egy többéves szarvasbika pedig három és fél millió forintot ér az államnak, a mezei nyúl is húszezer forint; aki netán direkt üti el egy jó pörkölt reményében, lopást követ el. A szeptember közepén kezdődő bőgési időszakban a bűncselekmény esetleges megúszásától függetlenül sem jár jól senki a céges teherautó lökhárítójára kent szarvasbikával, hiszen az állat mirigyei által ilyenkor termelt rigyetési szagnak köszönhetően a húsa gyakorlatilag ehetetlenné válik.

Arról sem az állatok tehetnek, hogy az autók erős fényétől azonnali menekülés helyett inkább ledermednek az út közepén, az pedig kifejezetten az emberek sara, hogy ínycsiklandozó kukoricával ültetik be az út menti vidéket. Ezek szerint tehát mindenképp az ember a hibás. De ki fizet?

Amikor az autós a hibás

A józan paraszti ész segít: ha valaki nem a KRESZ szerint, és főleg nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, csak saját magát okolhatja. Szintén így van, ha a baleset után a sietség kedvéért nem hívjuk ki a helyszínelőket. Utólag senki sem fog hinni nekünk. Amennyiben minden szabályt betartva, ám a saját ügyetlenségünk (lassú reakció, a fékezés hiánya) miatt ütöttünk el egy vadat, szintén senki sem fizet majd helyettünk az autónk javításáért, és még örülhetünk is, ha a vadásztársaság állja a saját kárát. Minden a vizsgálattól függ. Ha szándékosan ütünk el egy állatot, vagy ha a reflektortól leblokkolt állatot csapjuk el, minden költség minket terhel. Akkor is mi vagyunk a hibásak, ha szarvasbőgés idején ütünk el egy szerelmes jószágot, ez ugyanis jogi rendellenességnek minősül.

Amikor az vadásztársaság a hibás

A Ptk. 1996. évi LV. törvény szerint  "a vadászatra jogosult köteles megtéríteni a károsult részére a vad által a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt". Ez azt jelenti, hogy hiába van kint a tábla, ez nem mentesíti a vadásztársaságot a felelősség alól. Ha nincs kint a tábla, még egyértelműbb a helyzet. Illetve lenne, ha ez a gyakorlatban is így működne. Valójában ha a vadásztársaságokról remélünk pénzt, jó kis meccsre lehet számítani. Hiába hiányzik a tábla, a felelősséget egymás között passzolgathatja a helyi önkormányzat, az útkezelő és a vadgazda. Saját vétlenségünket nehéz bizonyítani, az esetek többségében a vadásztársaság csak a vadkárt vállalja. Könnyebb a helyzet, ha egy rossz irányba terelt hajtás következtében kerültek az állatok az útra, bár ilyen amatőr hibára kicsi az esély. A társaságok igyekeznek az etetőket is minél távolabbra helyezni az úttesttől, hiszen senki sem félti úgy az állományt, mint ők.

Amikor az önkormányzat a hibás

Ha a vadásztársaság bizonyítani tudja, hogy az önkormányzati bürokrácia labirintusában kavarodott el a több hónapja beadott táblakihelyezési kérvény, az önkormányzat a hibás. Persze, csak ha mi angyalok voltunk a felelősség-vizsgálat szerint.

Amikor az út karbantartója a hibás

Ha az útszéli növényzet elhanyagolt, nincs levágva, és ezért történik a baleset, a karbantartó a hibás. A helyszínelők ezt elég egyértelműen eldönthetik.

Állati adatok

A szarvasok általában éjszaka, csapatban (rudliban) közlekednek, ezért ahol eggyel találkoztunk, valószínűleg többel is fogunk. Az őz ezzel szemben magányosan bandukol, de a gida követi az anyját. Ne várjunk sokat az őzektől: elég butácskák szegények, így különösen figyelni kell rájuk. Persze egy harminckilós őz pusztítása semmi egy kétmázsás vaddisznóéhoz képest: ha az beesik az ablakon, nem sok jó vár ránk. A kukoricások állandó vendégei, mezőgazdasági területek mellett érdemes számolni velük.

Bár a disznókra jobb esetben tábla figyelmeztet, a mezei nyulaknak már nem jár ekkora megtiszteltetés. A bő hatkilósra is meghízó nyulak zokszó nélkül leülnek az út közepére, főleg ha fényt látnak (a duda segít). A fácán áprilisban, a párzási időben rohangál a legtöbbet, de az útszéli magvak is a civilizáció felé csábítják. Hajlamos pont túl későn felrepülni, összetörve a szélvédőnket. Egy mozgásképtelenné tett fácánnak a róka örül leginkább, akivel nem csak erdős területeken, hanem a települések környékén is találkozhatunk, mert hajlamos a veszettségre, és mert imád tyúkot lopni.

A vadbaleseteket teljesen nem tudjuk kizárni, ám ha betartjuk az alapvető játékszabályokat, nagy eséllyel megússzuk Bambi kivégzését, a sajátunkról nem beszélve.