Ma nagyon sok helyen féláron fagyizhatsz, szóval mindenképpen használd ki a lehetőséget, de előtte még nézd meg ezt a tíz reklámot, talán jobban megjön az étvágyad is tőlük.

Egy reklám a lakatosok szövetségének ajánlásával, a tanulság ugyanis az, hogy ha eléggé szexin eszed a jégkrémet, akkor minden ajtó kinyílik előtted, Pierre Woodmané legalábbis biztosan.

Bárkivel előfordulhat, hogy az egyre forróbbá váló, jégkrémmel elővezetett előjáték közben egyszer csak felkiált, "a rohadt életbe, csak iszok már egy sört". Laci sajnos így dönt, de Kata arckifejezéséből úgy tűnik, simán befejezi egyedül.

Kevesen tudják, de létezik egy furcsa fétis, ennek a szegény lánynak például meg is gyűlik néha a baja vele. Ő bizony csak egy hektoliternyi olvadt Häagen-Dazs vaníliás jégkrémben tud enni Häagen-Dazs vaníliás jégkrémet, azt is csak iszonyúan lassan, de legalább meztelenül. Az orvostudomány egyelőre értetlenül áll az ügy előtt.

És most valami egészen más: egy régi szovjet reklám, amelyben a szőke lány láthatóan nem kifejezetten csak úgy elnyal egy fagyit, hanem össze akarja szedni az összes faszit az őt körülvevő 10km-es körzetből, viszonylag sikeresen.

Felhívnánk a figyelmet az autó rendszámára. Ki az a Béla?

A lányok még akkor sem esnek kétségbe, ha az orosz városokban -20 fok van, ők akkor is bikiniben vonulnak előre jégkrémet nyalogatva, mert kemények, mint az orosz tél. Teljesen életszerű helyzet.

Ez állítólag egy hajápolási termékcsalád reklámja, ami egy darabig tényleg szexi, aztán erősen kezd kilengeni a bizarr-méter, majd füstölni kezd, és hősi halált hal.

Hát most nem lehet Izraelben annyira meleg, hogy a lányok teljesen megtébolyulva egyenek fagyit köztéri padokon? Íme egy dokumentarista alkotás a forró mindennapokból "veled is megtörténhet" jeligére.

Kevesen tudják, hogy a Kőbányai Szopófantom előtt az Olasz Szoborszopófantom is karriert csinált magának, igaz, őt csak félreértették.

Mit tegyünk, ha előáll az a teljesen életszagú helyzet, hogy a jégkrémünk elfogyasztása közben kiderül, minden egyes harapás lemar egy darabot a szemben lévő, éppen edző srác ruháiból? Mindenképpen győződjünk meg arról, hogy a szobában nem tartózkodik-e egy szintén éjszaka jégkrémező szobatárs, aki nem teszi meg velünk ugyanezt. Ugyanitt kérnénk el a Nestlé reklámügynökségi dílerének számát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

Bemutatjuk a kedvenc vietnámi színésznőd

Nem lehet akkora a karácsony előtti rohanás, hogy ne szakítsunk időt Oliviára

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés