Gigantikus karácsonyi ajándékkal készül olvasóink a hazai Playboy magazin. Az amerikai kiadás mellett a magyar változat címlapján is a világhírű magyar topmodell, Mihalik Enikő szerepel majd, ami minden szempontból mérföldkőnek számít a nyuszis magazin életében.

Egy kis ízelítő:

„Ez az amerikai fotósorozat, azt hiszem méltó karácsonyi ajándék lesz az olvasóink számára” – kezdte Bus István, a Playboy magazin főszerkesztője. – „Az USA-ban márciusban megújult a magazin, és eddig nem vettük át az anyagaikat, de úgy gondoltuk, hogy ezt semmiképpen sem szabad kihagyni. A decemberi szám minden szempontból mérföldkőnek számít, hiszen egyrészt az amerikai kiadás címlapján sem volt még magyar topmodell, és Enikő sem szerepelt még nálunk a borítón, ráadásul ez az első olyan alkalom, hogy a címlap modell nem meztelenül jelenik meg a lapban.”

Mutatunk még Enikőt, mert belőle sosem elég!

Helyzetjelentés: Mihalik Enikő még mindig egy istennő

Nagyon szeretjük ezt a cicaarcú lányt. Fellelkesedünk tőle, úgyhogy éljenek a magyar csajok.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.