Még régebb írtunk arról, hogy elérkezhet az a nem túl távoli idő, amikor a kankó gyógyíthatatlanná válhat. Nos, elérkezett. Gatyát, azaz kotont felkötni.

Ugyanis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló, úgynevezett szupergonorrheát diagnosztizáltak egy brit férfinél, aki Délkelet-Ázsiában kaphatta el a kórt. A brit egészségügyi szolgálat (Public Health England) szerint ez az első eset, hogy a fertőzés nem gyógyítható a kezelésére szolgáló két antibiotikum, az azitromicin és a ceftriaxon kiombinációjával.

„Eddig még nem tapasztaltunk olyat, hogy a betegség ilyen erős rezisztenciát mutatott volna a kétféle hatóanyagra, valamint a legtöbb, általánosan használt antibiotikumra”

foglalta össze a nem túl üdítő hír lényegét az egészségügyi szolgálat munkatársa, Gwenda Hughes.

A szuperkankó hivatalosan is megérkezett

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (European Centres for Disease Control) a konzultáció után egyetértett a brit szakemberekkel, hogy ez az eset az első a világon. Ez pedig így nagyon nem néz ki jól. Ugyanis a WHO becslései szerint

évente 78 millió ember kapja el a betegséget, mely a nemi szerveket, a végbelet és a torkot fertőzheti meg.

A kórnak sok esetben nincs tünete, de a medence szerveinek gyulladását, méhen kívüli terhességet, meddőséget okozhat, valamint növeli a HIV-fertőzés kockázatát. És ha gyógyíthatatlanná válik, akkor a világ egy még kevésbé kedves hely lesz.

És hogy mindez miért van? Többek között az emberi hülyeség miatt:

Tovább fenyeget az egyik legnagyobb egészségügyi kockázat, méghozzá az emberi hülyeség miatt

Az antibiotikumrezisztencia évente 700 ezer ember haláláért felelős a világon, ez a szám pedig nagyon nem akar csökkenni.

(forrás: WHO, BBC, MTI)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában