Igencsak abszurd a helyzet.

Ürge-Vorsatz Diána magyar fizikus és klímakutató is részt vesz az ENSZ jelenleg is zajló klímaváltozási konferenciáján (COP28) Dubajban. A szakember pedig egy egészen abszurd helyzetbe csöppent a hotelben, ahol a klímakonferencia résztvevőjeként lakik. Ez – erős túlzással élve – gyakorlatilag summázza, miért nem annyira sikeresek az emberiség törekvései a felmelegedés visszaszorítására:

„Ezt nem hiszem el! Fűtőtestet kellett kérnem Dubajban, mert két mérnök és a karbantartó együtt nem tudta kitalálni, hogyan lehetne csökkenteni a légkondit a szobámban – bármit csinálnak, mindig túlhűtenek. Tehát most túlhűtünk, majd melegítünk, hogy elviselhető legyen.”

A két héten át tartó klímacsúcson – ahol csaknem kétszáz ország, és nagyjából 70 ezer ember vesz részt, köztük államfők, miniszterelnökök, klímaaktivisták és kutatók – egyébként azzal a felütéssel kezdődött még november utolsó napján, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár a csúcstalálkozóra küldött videóüzenetében kijelentette, hogy

az emberiség komoly bajban van, és valós időben tapasztaljuk meg a klímaváltozás okozta összeomlást.

Ezzel a Meteorológiai Világszervezet új felmérésére utalt, amely szerint a Föld a klímakatasztrófa felé sodródik.

(Forrás: Telex, MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ezek az országok teszik tönkre leginkább a Földünket

Az első három helyezett mintegy 52%-ban felelős.

Oroszország Ukrajna elleni háborúja még az éghajlatváltozást is durván fokozza

Brutális a fegyveres konfliktusok környezetre gyakorolt hatása.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés