Másolás. Az evolúció során kialakult emberi viselkedésforma, mely a mai napig és a legkülönbözőbb formákat öltve, de része a mindennapi életünknek. Míg egyesek másolnak a mellettük ülő dolgozatáról, mert nem készültek a zárthelyire, addig mások olyan autót vesznek, mint az idegesítően tökéletes szemben lakó szomszédnak van, de ott van példának Miuccia Prada, olasz divattervezőnő, aki egy vintage kabátot másolt le teljes egészében, majd adta el azt saját dizájnjaként. Utóbbi példa hallatán az emberben rögtön felmerül a plágium fogalma, jogos tehát a kérdés, miért tette mindezt a dizájner? A válasz igen egyszerű, de annál meglepőbb. Azért, mert minden következmény nélkül megtehette.

A haszonelvűség kérdése

A divattervezőnő zsenialitása ezek után nyilván sokakban megkérdőjeleződött, holott ő jó érzékkel megtalálta a történelem egy kabátnyi darabját, amely nem igényelt változtatásokat, hiszen tökéletes, stílusos és üde volt. A kérdésre, miszerint illegális-e lemásolni mindezt az utolsó cérnáig, a válaszunk meglepő módon a nem. A divatiparban ugyanis rendkívül alacsony a szellemi tulajdon védelmének szintje.

Az ipart lazán átszövő jogi hálók tulajdonképpen csak egy területen képeznek kivételt, ez pedig a brand nevének védelme. Másolni tehát bármit és szabadon lehet, egy dolgot leszámítva, ez pedig márkanév. Ezzel együtt meg is fejtettük a világmárkák logókba és nevekbe fektetett erőfeszítésének okát, hiszen ez az egyetlen eszközük, mellyel magukat és terméküket lehetőségük van megvédeni a nem kívánt másolatoktól.

Kísérletező kedvű és vállalkozó szellemű egyének persze a világon mindenhol akadnak, nekik köszönhetjük például a Frada, a Knie vagy éppen a DNKY címkéket. Az ehhez hasonló szembeszökő másolatok léte egy korábbi bírósági döntésnek köszönhető, mely szerint a ruházati tervezés túl haszonelvű ahhoz, hogy jogosult legyen a szerzői jog védelméhez. Egy olyan világban azonban, ahol a férfi lakhelyet, barátnőt, olykor még autót is a külseje alapján választ, lehet-e egyáltalán a divat túl haszonelvű? A tervezők szerint nem, és ezt a véleményt mi is osztjuk.

A másolás kultúrája

Az olyan nagy divatmárkák hallatán, mint a korábban említett PradaChanel, vagy Gucci, az emberek maguk előtt látják a név mögött álló élvonalbeli tervezőket, akik vért izzadnak azért, hogy legyen mit viselnünk a következő tavaszi/nyári szezonban. Mi inspirálhatja vajon őket? A válasz – bármelyik tervezőt kérdeznénk is meg – a legtöbbször ugyanaz: az utca embere. A mód, ahogyan összeállítjuk saját szettjeinket, jelentős kreatív hatást gyakorolnak a tervezőkre.

A másolás kultúrájának éllovasai az úgynevezett fast fashion márkák, melyek sok esetben lemásolják világmárkák divatproduktumait, majd eladják azt jóval olcsóbban. Természetesen ennek van következménye – a számtalan jogi per –, melyek azonban nagyon elhanyagolható mennyiségben végződnek pozitívan a világmárkák számára. Bár a másolatok sosem mérhetők az eredeti minőséghez, olykor az olcsóbb daraboknak is megvan a maguk varázsa, sőt léteznek mindennek előnyei is.

  • demokratizálták a divatot: szélesebb kínálatból tudunk magunknak választani öltözéket, ezzel is könnyebbé vált számunkra a divat általi önkifejezés;
  • gyorsabb trendek: a „fast fashion” brandeknek köszönhetően a divat gyorsabban eljut a világ bármely pontjára, mint korábban valaha;
  • felgyorsult kreatív innováció: nincs megállás, minden szezonban újabb trendek jönnek, ami hosszú- és rövidtávon mindenki számára jó.

Hol vehetünk a csajunknak Fendi táskát a csomagtartóból? Nos, Japánban semmiképp, a világ harmadik legnagyobbjaként számon tartott divatpiacán ugyanis nagyon fejlett a szellemi tulajdon védelme. Addig nem regisztrálható egyetlen termék sem, míg tervezője nem bizonyítja minden kétséget kizáróan, hogy ruhája egyedi szellemi termék. Ázsiával szemben az Európai Unió sokkal engedékenyebb: a „fast fashion” hazájának tekinthető szövetségben lényegében bárki regisztrálhat egy új terméket, még akkor is, ha az csak annyiban különbözik az eredetitől, hogy a tervező három centit levágott annak ujjhosszából.

A hamisítványokkal folytatott kereskedelem az elmúlt néhány évben az interneten keresztül is megugrott. Komoly vállalkozások épültek a főleg Kínából származó hamis cikkek iparágára, mely 2007-re több mint 250 milliárd dolláros kárt okozott a világkereskedelemben, ez az éves átlag azóta is állandó. A kereskedők és replikáik online jelenléte hatalmas mértéket ölt, van olyan oldal, ahol közel kétezer különböző hamis Louis Vuitton táska és kiegészítő közül lehet válogatni. A 120 dolláros átlagár valamint a 40 dolláros szállítási díj végösszege még így is megközelítőleg pusztán ötöde a boltban megtalálható termékek árának. Az ilyen jellegű lopás tiszta, egyszerű, de ugyanúgy káros a gazdaságnak.

A piszkos kis titok talán mégsem olyan piszkos

Azokkal a piacokkal ellentétben, ahol a jog határozott fellépéssel védi az alkotót és termékét egyaránt, az eladási statisztikák jóval elmaradnak a divatszegmensben tapasztalható forgalmaktól. Akkor mégis ki nyer ezen? Lehet, hogy ez lesz a jövő követendő példája? Talán. Az első eldöntendő kérdés számunkra azonban mindenekelőtt az, mi mellett tesszük le a voksunkat. Valóban csak a külső számít, ha lakásról, nőről vagy autóról van szó?

A helyes válasz minden esetben a nem. Bár úgy néz ki, mint az eredeti, és mindenki más is azt gondolja, hogy az is, mi mindig tudni fogjuk, hogy kedvenc cipőnk vagy táskánk egy kartondobozból került elő egy horpadt négyajtós csomagtartójából.

További érdekességek várnak rád rovatunkban, amit e mögött a link mögött találsz!

És ezt olvastad már?
Larát már láttuk, de szívesen megnézzük felső nélkül is