
A különböző fehérjeporok mára annyira elterjedtek, hogy szinte mindenki egyből a shaker után nyúl, ahogy befejezte az edzést. Ezek az étrendkiegészítők persze hasznosak is lehetnek, de csak akkor, ha alapvetően rendben van az étrendünk, amiben természetesen a gyümölcsöknek is ott a helye. Máris elmondjuk azt is, hogy az izmaid miképpen profitálhatnak ebből.
Mára nyilvánvaló vált az is, hogy akár húsfogyasztás nélkül is elérhető a tökéletes fizikum, hiszen léteznek olyan testépítők, akik évek óta áttértek a vegán étrendre, illetve olyan is akad, aki soha életében nem evett húst, mégis elég szép sikereket ér el. Az előbbi kategóriába tartozik Jon Venus, akiről már korábban is írtunk.
Az ő étrendjében kiemelten fontos szerepet játszanak a gyümölcsök. Nézzük hát meg, hogy miért is érdemes a fehérjeturmix mellett helyet szorítani a gyümiknek is, ha célod az izmosodás.
Szénhidrátok
- Datolya, mazsola, ringló, szőlő
Mivel a szénhidrátok jelentik az elsődleges energiaforrást a tested számára, így egyértelmű, hogy szükséged van rájuk az edzések során, különösen akkor, ha tömeget akarsz. Glikogénné alakulva az izmaidban (is) tárolódnak - a fruktóz mondjuk csak a májban. Ha nem viszel be eleget, az izmaid nem fognak növekedni, nem tudnak regenerálódni és fejlődni. Ha hetente legalább 2-3 alkalommal edzel, akkor a napi tápanyagbeviteled nagyjából felének kéne szénhidrátból állnia. Ami a gyümölcsöket illeti, érdemes a reggeli / délelőtti órákra időzíteni a fogyasztásukat.
Kálium
- Banán, kivi, narancs
A magas káliumtartalmú gyümölcsök fogyasztása jó módszer arra, hogy feltöltsd magad elektrolitokkal anélkül, hogy cukrozott sportitalokat kelljen innod. És hogy mégis miért játszik kiemelten fontos szerepet a kálium az izomnövelés során? Lényegében azért, mert felelős az izmok összehúzódási képességéért, izzadás közben pedig sokat veszítünk belőle. Tehát ha időben visszatöltöd az elvesztett káliumot, hamarabb térhetsz vissza a súlyzók közé, méghozzá görcsök nélkül.
Nitrogén-oxid
- Görögdinnye, alma
Ez a két gyümölcs nem pusztán természetes cukorforrásnak jó, hanem még citrullint is tartalmaznak, ami egy olyan aminosav, ami a nitrogén-oxid termelődésért felelős. A nitrogén-oxid pedig egy a sejtek kommunikációjában szerepet játszó molekula, mely hatással van a vérkeringésre, oxigéntranszportra, glükózfelvételre, izomerőre, összességében tehát nagyon hatékony izomépítő. Kár lenne kihagyni az étrendünkből. A nyár úgysem lehet teljes mézédes, jéghideg dinnye nélkül. Használjuk hát ki!
(via)