Hivatalosan is megkezdődött a nyári időszámítás, éjjel ugyanis kettőről háromra kellett átállítani az órát. Ezt többek között azt is jelenti, hogy mostantól egy órával kevesebbet alszunk, ezt pedig jól kalibrált szervezetünk is megérezheti.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Az átállás akár hetekig is eltarthat, vagyis ne csodálkozzunk, ha a kialvatlanság tünetei jelentkeznek,

ebben az időszakban fáradékonyabbak, ingerültebbek, fejfájósabbak lehetünk, és csökken a szervezetünk reakcióideje.

Például statisztikailag alátámasztott, hogy az óraátállítást követő napokban megnövekszik az infarktus kockázata és a közlekedési balesetek száma.

Szakemberek azt javasolják, hogy mozogjunk (a szabadban), táplálkozzunk egészségesen, és időben menjünk ágyba

– persze mindez amolyan örök érvényű tanács.

Ha nehezen megy az elalvás, akkor a melatonin segíthet – ez az alvási ciklust irányító hormonunk, vagyis olyan dolgokért felel, mint az (el)alvás és a biológiai óra szabályozása –, amit külső forrásból is bevihetünk (pl.: narancs, zab, cseresznye, ananász).

(Fotó: Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

A nap csaja Bond. Elle Bond

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
47% Igen
46% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni