Emiatt vágnak neki a nagyvilágnak a legjobb szakácsaink, hogy aztán - a népmesékből is megismert módon - a vándorévek után hazatérve itthon kamatoztassák mesterségbeli tudásukat. A vándorlás idejében és helyében persze elég nagy különbségek is vannak, az egyik nyughatatlan fiatal szakácsunk, Bernáth József például már 2 és fél éve nem talál haza a legnagyobb francia mesterektől. De ha egyszer mégis hazajön, akkor annak elég komoly visszhangja és eredménye lesz, az garantált.

Ahogy a hazai legjobbak közül nagyon sokan, Józsi is a Csalogány 26-ban, Pethő Balázs kezei alatt indult rohamos fejlődésnek. A tévés karriert hajította el minden szívfájdalom nélkül a konyhai gürcölésért, egy évvel később már a szemesi nagyágyúnál, Jahni László konyháján találtuk a Kistücsökben, ahol továbbra is szépen fejlődött, és óriási bátorsággal, mindenféle nyelvtudás nélkül kiharcolt magának - Harmath Csaba segítségével - egy állást a breton származású, de Lyonban dolgozó Nicolas Le Bec konyháján.

Az autóban kifelé igyekezett elsajátítani a francia számokat legalább, de persze ez sem óvta meg attól, hogy jöttment kelet-európaiként hetekig csak a megaláztatással és a legalja munkákkal szembesítsék. Aztán egyre erősebb lett franciából és közben kitalált egy zseniális húzást: felajánlotta, hogy ő készíti a személyzeti kosztot, amit addig leginkább a mosogatófiúkra bíztak. Aztán amikor napról-napra előrukkolt valami különlegességgel, többek közt rengeteg magyar finomsággal is, akkor egyszer csak elkezdték kollégaként kezelni, és innentől kezdve egyenesben volt, egyre nagyobb bizalmat kapott. Egyik legnagyobb sikerű személyzeti ebédje egyébként egy paprikás csirke volt, amihez a világhírű - és a bélszínnél is drágább - Bresse-i csirkét használta fel alapanyagnak, saját pénzéből megvásárolva. A konyhai dolgozók egytől-egyik őrültnek nézték, ahogy darabolta a méregdrága húst, de aztán a végeredmény meggyőzte őket. Így népszerűsítette egyszerre a magyar gasztronómiát és indította be a saját karrierjét is, ami másfél év lyoni tartózkodás után Londonban folytatódott. De ott sem az angol, hanem a francia maradt az irány, a világ legtöbb Michelin-csillagjával büszkélkedő Joel Robuchon éttermében dolgozik már egy éve. És még nem tart hazafelé...

Konyhai pingpong

Ha csak egy ételt ehetne élete végéig, mi lenne az?
Sajnos két állandó kedvencem van, így nehezen tudnék választani: rakott krumpli ecetes uborkával (házi kolbásszal!) és túrós csusza lepirítva, sok szalonnapörccel.

Mire a legbüszkébb szakmailag?
Arra, hogy minden nap tanulhatok valami újat bárhol, bárkitől - így sosem lehet megunni...

Mi a legnagyobb szakmai álom?
Az extrém: elvégezni a londoni Cordon Bleu mesterkurzusát. S hogy mitől extrém?!? ! A 9 hónapos iskola 9,5 millió forintba kerül! A realisztikusabb álom: A fejemben jelenleg 3 étterem terve kavarog - a legnagyobb álom, hogy megnyithassam - az első kettő után - a harmadikat!

Melyik a kedvenc konkurens étterem?
A mostani favoritom a londoni Viajante és a vele egy épületben lévő Corner Room. Régen volt szerencsém ennyire izgalmas ételeket, ízpárosításokat kóstolni.

Kivel főzne legszívesebben, ha bárkit lehetne választani?
Bár már dolgoztam vele, de nagyon szívesen ismét magamra ölteném a nevét viselő étterem kötényét: Nicolas Le Bec.

(Fotók: Kocsis Zoltán)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen borospoharak léteznek, és melyikből mit igyunk? Mutatjuk, hogy miért nem mindegy!

Mutatunk egy őszi fesztivált, ami az újbort és a libás ételeket ünnepli

Négy gamer eszköz, amivel igazán teljes lehet a játékélmény

További cikkeink a témában
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Hirdetés