Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Amikor a hőmérő higanyszála a negyven celsius fok felé kúszik, az aszfalt pedig közel ötven fokos, ésszerű lehet megfontolni, hogy az időjárás vagy éppen a társadalmi elvárások vannak ránk és öltözködésünkre nagyobb hatással. Arról, hogy érdemes-e keresztülszelni a város utcáit egy ujjközi papucsban, vagy viseletének határai megállnak ott, ahová még kagylót mos ki magából a tenger, illetve létezik-e köztes megoldás, folyamatosan zajlanak a viták. Egy bölcs mondás szerint minden történetnek három oldala van: a te oldalad, a mások oldala és az igazság. Most kísérletet teszünk utóbbi kiderítésére, és összefoglaljuk mindazt, amit a flip-flop papucs viseletéről tudnod érdemes.

Flip és flop

Az elitista stílustól távol álló lábujjközi papucs minden bizonnyal a kényelem és a praktikum kombinációjának köszönheti, hogy az erősen változó divathullámok ellenére immáron évek óta folyamatosan a víz felszínén marad. Ha te is úgy gondolod, hogy a férfi ruhatárában a helye, akkor mielőtt még vásárlásra kerül a sor, először is végy egy hosszú pillantást futóműveidre. Valóban vedd elő kritikusabb éned, és vizsgáld meg alaposan mivel is van dolgod, hiszen csontos, szőrös lábujjaid ezen túl a barátok, a család és az egész világ számára válnak egyszeriben a megjelenésed kiegészítőjévé. A bőr villantása még a tökéletes ápoltság esetében is korlátozott számú körülmény között elfogadott, ha tehát úgy döntesz, hogy nem csak olyan helyen veszed fel papucsod, ahol a koktélokat kókuszdióban szolgálják fel, akkor inkább látogass meg egy pedikűröst.

A helyes méret

Diesel papucs a Topman kínálatából.

A papucsok megfelelő méretének megállapítása nem is olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolhatnánk. A zárt cipők esetében az orr-rész és a sarkak kiváló támpontként szolgálnak, egy nyitott lábbeli esetében ezek azonban értelemszerűen nem állnak rendelkezésünkre. A lecsúszó lábujjak, vagy éppen ellenkezőleg, a hétmérföldes papucsok elkerülése érdekében válasszunk minden esetben a cipő méretünkhöz hasonló számozású papucsot. Eltérés azonban még így is lehet, ezért minden esetben tegyél egy próbát, mielőtt vásárolnál.

Szezononként újat?

A Zara kínálatában találtuk ezt a darabot, amihez most leértékelt áron hozzá is juthatsz.

A bőr-, illetve vászon felsőrésszel rendelkező lábbelikkel ellentétben a flip-flop kollekciód érdemes minden évben frissíteni. Ennek oka nem (csak) az új trendek követése, pusztán arról van szó, hogy ezek a papucsok nem többre, mint egy idényre vannak tervezve. A nap ereje öregíti az anyagokat, a rések közé homok és egyéb szennyeződés kerül, adott esetben pedig a sós víz is alapos károkat képes okozni az illesztéseknél és az anyagban egyaránt. A viszonylag rövid élettartam ellenére kis szerencsével és sok odafigyeléssel azonban ki lehet tolni kedvencünk evilágon eltöltött napjainak számát. Minden használatot követően tanácsos egy tiszta és száraz kendő segítségével a papucsot tisztára törölni, amit - ha makacs szennyeződéssel állunk szemben – megfejelhetünk némi szappanos vízben történő alapos öblítéssel.  Ha ez sem segít, mehet a szemétbe.

Mellette szól

Kétségtelen, hogy ebben a nálunk is tomboló, fülledt, már-már trópusi melegben minél kevesebb testfelületet akarnánk befedni valamilyen anyaggal, ezért ostorozni a flip-flopot felesleges, sőt érvelni is lehet mellette.

  • Szellős: Ebbe biztosan nem fülled bele a lábad egy-egy tengerparti séta során.
  • Olcsó: Az biztos, hogy nem nagyon fogja megterhelni a büdzsét egy flip-flop, főleg ha tényleg csak egy kifejezetten olcsó, egynyári változatot keresel. Nagy különbség nincs köztük, nekem a néhányezres Quiksilver is szétesett néhány hónap alatt.
  • Csak egy réteg van a talaj és közted: Hányszor hallottuk azt szüleinktől, hogy "Járj egy kicsit mezítláb, fiam!"! Ennek komoly tudományos oka van, ugyanis a talpnak és a bokának néha szüksége van arra, hogy ne legyen mesterségesen megtámogatva. A mezítláb járás élményéhez közel áll az ujjközi papucs viselete, így tulajdonképpen rövidebb időtartamokra kifejezetten ajánlott.
  • Bírja a vizet: Fontos szempont, hogy ebben nyugodtan belegázolhatsz a vízbe, nem baj, ha elázik. Később lazán kicsattogthatsz benne a partra egy sörért, útközben pedig még a talpból darabokat kivályni képes kagylók - Megtörtént! - ellen is védelmet nyújt.
  • Idézd meg Brazíliát: Brazília megidézésének többféle módja van. Például ha jól focizol és úgy cselezel, mint Ronaldinho fénykorában, vagy ha tudsz szambázni. Ezeknél azonban lényegesen egyszerűbb magunkra kapni egy virágmintás rövidnadrágot és egy flip-flopot, melytől máris máris úgy érezzük, hogy miénk egy darab a trópusi tengerpartból.

Tiltólista

A sportosabb stílus kedvelői figyelmébe a Havaianas papucsát ajánljuk.

Ezeket a hibákat érdemes elkerülni

A lábujjközi papucs viseletének szabályai nem csak stílusbeli, de legalább annyira illembeli kérdéseket is felvetnek. Következzenek a flip-floppal kapcsolatos nagy nemek.

  • Mivel ne viseld: A papucs viselete kabáttal vagy hosszúszárú farmerral minden jó ízlés ellen szól.
  • Hol ne viseld: A munkahely az első számú ezen a hosszú listán. Semmilyen körülmények között sem elfogadható viseletük. Ha azon fiatalos és vidám munkahelyek egyikén dolgozol, ahol a kutyád is szívesen látják, és a főnök sem szól, ha a tejeskávé szürcsölgetése közben éppen sudokut fejtesz, a lábujjközi papucs elfogadhatónak tűnhet. De várj, míg a fénymásolóhoz menet lábad csattogásától fog zengeni a folyosó, attól kezdve senki sem vesz majd komolyan. Ez egy munkahely, nem pedig a hátsó kerted.
  • Sokáig egy huzamban ne: Ezek a típusú papucsok rendkívül specifikus lábbelinek számítanak. Egy út a strandra az elviselhetetlen hőségben, vagy egy szombat délutáni sütögetés a kertben, ideális körülmények a papucs viseletére. Ebből a környezetből kiragadva őket azonban katasztrofális eredményhez vezethet ránk nézve. Egy több mint két órás intenzív séta minden ortopédiai támogatás nélkül, fájdalmas egyészségügyi problémákhoz, például hátfájáshoz vezethet.
  • Ne küzdj az elemekkel : Bármilyen típusú lábbelit is viselsz zokni nélkül, a járás során számos veszélynek fokozottan teszed ki lábfejed. A vágások, égések, hólyagok kialakulását tetőzheti a napégés, ami a lábujjközi papucsok esetében szinte elkerülhetetlen. Ha lábfejed az említett tüneteket mutatja, kíméld meg magad a további kellemetlenségektől, és tedd a papucsod egy ideig a cipős polcra.

 

Vízpartra ideális viselet a papucs, de hogy mit vigyél még magaddal egy strandon töltött napra, arról itt olvashatsz többet. 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.