Konzervatív angol szülők tiltották le Keira Knightley csinos fenekét a képernyőről.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

A Coco Mademoiselle legfrissebb kiadását reklámozó kisfilmmel valójában azonban csak egy probléma volt, mégpedig az időzítés. A fotózásra igyekező, majd a fényképésszel kicsit incselkedő Keira története ugyanis éppen a Jégkorszak 2 szünetében debütált, mire felháborodó szülők kisebb csoportja heves tiltakozását fejezte ki a reklámokat az Egyesült Királyságban felügyelő hatóságnál. A reakció csaknem annyira érthetetlen, mint maga a Chanel kezdeményezése, az animációs filmek rajongói rendszerint ugyanis nem vesznek maguknak drága parfümöket.

A negatív sajtó is sajtó, az eredmény ez esetben azonban mégis az, hogy a kilenc éven aluliaknak szóló műsorok során a kampány vetítését betiltották. Nem ez az első ilyen eset azonban a szigetország történetében. Három évvel ezelőtt például Beyoncé parfümreklámját nem vetíthették a televíziók este fél nyolc előtt, de még ennél is rosszabbul járt a CK és Eva Mendes: a Calvin Klein parfümkampányának vetítését teljesen betiltották. Az angol tiltólista tehát kizárólag elit nevekből áll, Keira hírnevén így mégsem esett túl nagy csorba, és a Chanel sem veszített sokat, leszámítva néhány kilenc éven aluli vásárlót. Szerencsédre mi nem vagyunk prűdek, úgyhogy ha nem vagy kilenc éven aluli brit, megmutatjuk neked a kisfilmet.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Elenának a Magyar Nagydíj utánra is kitalálnánk valami jó programot

Ha ezeket a pluszfeltéteket rápakolod a világ legmegosztóbb pizzájára, akkor azzal meggyőzheted a kétkedőket

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ott leszel az F1-es Magyar Nagydíjon hétvégén?
3% Igen, kilátogatok a helyszínre.
35% Nem, de a futamot követni fogom.
62% Nem megyek ki, és valószínűleg a futamot sem nézem.