Egy új technológia révén interakcióba léphetsz leendő élelmiszereiddel, ettől persze még nem lesz több hatalmad felette, de legalább tudni fogod, hogy mit eszel.

A McKinsey & Company tavalyi felméréséből kiderült: a minőségi élelmiszer fontosabb az árnál, a vásárlókat egyre jobban érdekli a biztonság. A modern élelmiszerláncban azonban egyre kevesebb infóval rendelkezünk például egy-egy termék egészen pontos származási helyéről.

Vagyis ez egy paradox helyzet,

miközben folyamatos információs túlterhelésben élünk, sokszor fogalmunk sincs arról, hogy mit is eszünk valójában.

Erre nyújthatnak megoldást a bitcoin-szerű blokklánc-mintára működő új rendszer, amely végigköveti az ellátási láncon végigmenő termékeket és minden eddiginél részletesebb, kvázi enciklopédikus ismereteket szolgáltat róla.

Például a halak esetében az adatlap eredeti fotót ,a halászat helyszínét, az állat tömegét, fajtáját, a hajó és személyzete információit, a vízre vonatkozó adatokat és a termék RFID címkéjének számát is tartalmazza.

A projekt egyik vezetője, Alfred Cook, a WWF programmenedzsere elmondta, hogy a lánc átláthatóságából az is kiderülhet, hogy például melyik halat fogták rabszolgamunkával, vagy hogy az mennyire szennyezett térségből származik, így a jövőben akár megakadályozhatóvá válik, hogy etikai és minőségi szempontból nem megfelelő termékek kerüljenek a boltokba.

(Forrás: Szuperfarm, fotó: Pixabay)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
37% +10 éve